Előfizetői tartalom

Egy időre megbicsaklott, ám végül pluszban zárt Amerika

Portfolio
Gazdasági események tekintetében ma valamelyest felborzolhatta a kedélyeket, hogy a svájci jegybank az erősödő inflációs nyomásra hivatkozva 50 bázisponttal 1,5 százalékra, 2008 novembere óta a legmagasabbra emelte meg az irányadó kamatot a bankrendszer mostanában látott nehézségeinek ellenére. Tegnap volt az amerikai jegybank kamatdöntő ülése, amit a mostanában látott bankcsődök miatt kiemelt figyelem övezett, a Fed végül az előzetes várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatszintet. A piac által várt módon alakuló döntés után Jerome Powell jegybankelnök úgy fogalmazott, hogy már nem feltétlenül lesz szükség további kamatemelésekre, a bankválság miatt ugyanis maguktól szigorodnak a pénzügyi feltételek. Azt viszont hozzátette még az elnök, hogy kamatvágásra nem számítanak a Fednél, ez nem része az alapforgatókönyvnek, vélhetően ennek is köszönhetően a nap végére lefordultak a tengerentúli tőzsdék, ez hatással lehet az európai piaci hangulatra is, ahol szintén rosszul teljesítenek a vezető börzék. A tengerentúlon ezzel szemben nagy emelkedést láthatunk a tőzsdéken.

2023. március 23. 22:04 Megosztás Pluszos lett a vége Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai részvényindexek: a Dow 0,23, az S&P 500 0,3, a Nasdaq pedig 1 százalékot tudott nőni. baha us 30 árfolyamának alakulása Forrás: Portfolio-Teletrader...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés