Eséssel zárt Amerika
Eséssel zárták a csütörtöki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek: a leggyengébb teljesítményt a Dow Jones nyújtotta, amelynek értéke közel 0,9 százalékot csökkent a szerdai záráshoz képest. Ez volt egyébként zsinórban a negyedik nap, amikor a Dow Jones értéke esett. Az S&P 500 értéke több mint 0,7 százalékot, míg a Nasdaq értéke 0,5 százalékot csökkent a szerdai záróértékéhez képest.

Nincs érdemi javulás a tengerentúlon
A csütörtöki kereskedés utolsó órájában sem tapasztalható érdemi javulás a tengerentúli részvénypiacokon azt követően, hogy a befektetők körében felerősödtek a bankválság súlyosbodásával kapcsolatos félelmek. Kiderült ugyanis, hogy a PacWest vezetése tárgyalásokat folytat potenciális partnerekkel és befektetőkkel az amerikai bank eladásáról. A Dow Jones értéke 1,1 százalékkal került lejjebb, míg az S&P 500 értéke közel 0,8 százalékot esett, a Nasdaq értéke pedig közel 0,6 százalékos mínuszban jár a tegnapi záróérétkéhez képest.

Továbbra is az eladók irányítanak Amerikában
Kora este is folytatódik az esés az amerikai tőzsdéken: a Dow Jones értéke 1,1 százalékkal került lejjebb, míg az S&P 500 értéke közel 0,7 százalékot esett, a Nasdaq értéke pedig közel 0,4 százalékos mínuszban jár a tegnapi záróérétkéhez képest.

Itt a történelmi csúcs az aranynál!

Történelmi csúcsra ért a mai nap folyamán az arany ára, a klasszikus menekülőeszközként számon tartott nemesfém áremelkedése mögött több rövid és hosszabb távú ok is meghúzódik. De vajon mire lehet számítani a történelmi csúcs után, milyen események befolyásolhatják az arany árát?
Tovább a cikkhezMegszakadt a magyar tőzsde nyerő szériája

A hét első három napján több mint 7 százalékot emelkedett a magyar tőzsde, ez a széria szakadt meg a mai eséssel. A magyar piacra főleg a rossz nemzetközi hangulat hatott, miután a jegybanki üzenetek mellett feléledtek az USA-ban a bankválsággal kapcsolatos aggályok.
Tovább a cikkhezBevillant egy elég nagy red flag, több részvény árfolyama beszakadt

Május 2-án és 3-án nagyjából 24 órán belül három top100-as amerikai vállalat adott ki figyelmeztetést az elkövetkező negyedév kínai értékesítéseivel kapcsolatban. A Starbucks, az Estée Lauder és a Qualcomm sem látja rózsásnak a helyzetet.
Tovább a cikkhezTovább esnek az amerikai tőzsdék
Ma is folytatódik az esés az amerikai tőzsdéken, a Dow 0,8 százalékkal került lejjebb, míg az S&P 500 0,7 százalékot esett, a Nasdaq pedig 0,6 százalékos mínuszban nyitott. Az amerikai tőzsdék már tegnap is mínuszban zártak, miután a Fed újabb kametemelést hajtott végre, és jelezte, hogy idén valószínűtlen a kamatvágás. Emellett a bankszektorral kapcsolatos aggodalmak is rányomják a bélyegüket a piaci hangulatra, hiszen a PacWest amerikai bank részvényei tovább estek ma, magával rántva más regionális bankok árfolyamát is, miután a Los Angeles-i székhelyű bank közölte, hogy tárgyalásokat folytat potenciális partnerekkel és befektetőkkel a bank eladásáról.

Kisebb mozgások
A kamatdöntés megjelenése óta valamennyit le tudtak dolgozni a korábbi esésből az európai indexek, bár nagyrészt továbbra is mínuszban vannak. A sajtótájékoztató egyik fontos üzenete, hogy a Lagarde azt mondta, "egyértelmű, hogy nem tartunk szünetet a kamatemelésekben, mert van még tennivaló". Az viszont nem világos, hogy ez a mai döntésre, vagy a következő ülésekre vonatkozik (Lagarde folyamatos jelen időt használt: "We are not pausing"), mindenesetre az euró erősödni kezdett a kijelentésre.

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett? - Díjmentes online előadás

Kockázatmentes befektetés az állampapír, itt teljesen biztosan megkapjuk a tőkét és a hozamot. Ha 16% helyett csak 6% lenne a hozam, akkor is ez lenne a legjobb kockázatmentes befektetés. Hogy ez-e a legjobb befektetés hosszú távra, 15-20 évre? Szinte biztosan nem: a tőzsdei piacok ezen idő alatt jellemzően magasabb hozamot adnak.
Tovább a cikkhezFöldbe döngölték az energiaárakat, az olajcégek mégis lubickolnak a profitban - Mi folyik itt?

A szokatlanul enyhe téli időjárásnak és az orosz fosszilis energiatermékekről való sikeres leválásnak köszönhetően az elmúlt hónapok a meredek olaj-és gázáresésről szóltak az energiapiacon, jelen pillanatban tehát szerencsére nem panaszkodhatunk a tavaly ilyenkor (és később) látott magas energiaárakra, amik lehetővé tették, hogy a legnagyobb olajcégek brutális rekordprofitokat hozzanak össze a negyedévekben. Hiába azonban a jegyzések beesése, a supermajor cégek így is rendkívül magas számokkal tudtak előrukkolni az elmúlt napokban - elemzésünkben utánajárunk, hogy mi okozhatta az elemzői várakozásokat túlszárnyaló eredményeket.
Tovább a cikkhezEsnek a tőzsdék
Megvolt az EKB kamatdöntése, mai ülésén 25 bázisponttal emelte meg a kamatokat a jegybank, azaz nem okozott meglepetést. Az irányadó betéti ráta ezzel 3,25%-ra, a jegybanki hitel kamata 3,75%-ra, a refinanszírozási ügyletek kamata pedig 3,5%-ra nőtt. Ezzel párhuzamosan a tőzsdék továbbra is esnek.

Az amerikai regionális bankok bedőlésétől tartanak a befektetők: lejtmenetben a részvények

A PacWest amerikai bank részvényei csütörtökön tovább estek a nyitás előtti kereskedésben, magával rántva más regionális bankok árfolyamát is, miután a Los Angeles-i székhelyű bank közölte, hogy tárgyalásokat folytat potenciális partnerekkel és befektetőkkel a bank eladásáról. Ez pedig felerősítette a bankválság súlyosbodásával kapcsolatos piaci félelmeket - írja a Reuters.
Tovább a cikkhezItt az EKB kamatdöntése: lassított a kamatemelési tempón a jegybank

Az EKB ma 14:15-kor teszi közzé kamatdöntéséről szóló közleményét, ezután pedig Christine Lagarde elnök sajtótájékoztatót tart. Az eseményről élőben tudósítunk.
Tovább a cikkhezA Google és a Meta eltávolítja cikkeit Kanadában, ha fizetnie kell a kiadóknak

A Google és a Meta megvonja a híranyagaihoz való hozzáférést Kanadában, ha elfogadják azt a törvényt, amely szerint az internetes cégeknek fizetniük kellene a hírszolgáltató kiadóknak - közölte Google és a Meta vezetősége.
Tovább a cikkhezLefelé vette az irányt a piac
Ahogy közeledik az EKB kamatdöntése, a tőzsdék egyre lejjebb kerülnek. Mostanra a magyar tőzsde is feladta korábbi emelkedést, miután a blue chipek kivétel nélkül lefordultak. Egyedül az OTP árfolyama mozog tegnapi záróértéke közelében.

Nincs megállás, megint vette saját részvényeit a Richter

Szerdán tovább vette saját részvényeit a Richter, ezzel már több mint 1,5 milliárd forintot költött a visszavásárlási program áprilisi elindulása óta.
Tovább a cikkhezVegyes mozgások
A délelőtt folyamán leginkább vegyes mozgások látszanak az európai tőzsdéken. Míg a nyugat-európai piacok inkább esnek, addig a közép-kelet-európai régió vezető indexei felfelé kapaszkodnak. Kora délután érkezik az EKB kamatdöntése, emiatt is érezhető a mostani bizonytalanság a piacon.

Meglepetés a Volkswagentől, de Kínában azért még mindig vannak problémák

Az elemzői várakozásokat meghaladó számokat közölt a Volkswagen az első negyedévre vonatkozóan, miután a kínai értékesítés visszaesését ellensúlyozni tudta az erős európai és amerikai kereslet.
Tovább a cikkhezBill Ackman: bajban van a bankrendszer, mi meg végignézzük, ahogy bedőlnek a dominók

Ismét feléledtek az amerikai regionális bankredszer problémáival kapcsolatos félelmek, miután a napokban megtörtént minden idők második legnagyobb amerikai bankcsődje. Bár ez a lépés sokak szerint a pánik továbbterjedését más regionális bankokra megállította, a befektetők nem egészen ezt kezdték el árazni, az árfolyamok zuhanása alapján az volt a kérdés, hogy melyik bank lehet a következő gyenge láncszem - a legújabb fejlemény nem sokat váratott magára, tegnap ugyanis napvilágra kerültek egy Los Angeles-i bank eladásáról szóló híresztelések, aminek hatására a pénzintézet részvényei 50 százalékkal estek a zárás utáni kereskedésben. Az egyre élesebb helyzetben megszólalt Bill Ackman, a Pershing Square Capital Management igazgatója, aki a regionális bankrendszer problémáiról értekezett a Twitteren.
Tovább a cikkhezEsik Európa
Tegnap az amerikai tőzsdék lefordultak, miután Jerome Powell arról beszélt, hogy valószínűtlennek tartja az idei kamatvágást, és tengerentúlon látott mínuszos zárást lekövetik ma reggel az európai piacok. A DAX 0,5 százalékot esett, míg a CAC 0,6 százalékkal került lejjebb, a FTSE 100 pedig 0,3 százalékot gyengült. A milánói börze is lejjebb került 0,6 százalékkal, míg a spanyol piac 0,7 százalékot esett.

Nagy rali után lefordult a magyar tőzsde

Az elmúlt napokban jelentősen emelkedett a magyar tőzsde, főleg az OTP húzta felfelé a magyar piacot, azonban ma reggel úgy tűnik, hogy a hazai piac is beáll az európai sorban, hiszen a nemzetközi hangulattal együtt esik a magyar tőzsde.
Tovább a cikkhezKözel 500 milliárd forintot fizetnek ki a magyar cégek - Mutatjuk, hogy lehet hozzájutni

A tavasz utolsó hónapját tapossuk, ami a változékony időjárás ellenére több szempontból is jó hírnek számít. Egyrészt, hamarosan beköszönt a nyár és indulhat a nyaralási szezon, de a tőzsdei befektetőknek talán még ennél is fontosabb, hogy lezajlottak a magyar cégek éves rendes közgyűlései, amelyeken döntés született a tavalyi év eredményei utáni osztalékfizetésről. Ez azt jelenti, hogy hazai cégek hamarosan több százmilliárd forintot kezdenek el kifizetni a részvényeseik számára, és aki időben kapcsol, az még nagyon vonzó osztalékhozam mellett tud vásárolni. A rendelkezésre álló információk alapján összegyűjtöttük, hogy mekkora kifizetésekre számíthatnak a részvényesek, illetve, hogy melyek azok a kiemelt dátumok, amelyekre érdemes lesz figyelni a következő időszakban.
Tovább a cikkhezMásfél milliárd forintért vett tegnap saját részvényeket az OTP

Újabb jelentős sajátrészvény-vásárlást hajtott végre az OTP, szerdán 1,5 milliárd forintért vásárolt a hazai pénzintézet.
Tovább a cikkhezEsés jöhet a tőzsdéken
Mik az aktuális események a tőzsdéken?
- Eséssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,8 százalék mínuszban fejezte be a napot, a S&P 500 0,7 százalékkal került lejjebb, míg a Nasdaq 0,6 százalék mínuszban zárt.
- Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 1,46 százalékos mínuszban van, a Hang Seng 0,69 százalékos pluszban van, míg a CSI 300 0,03 százalékot esett.
- Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 0,73 százalékkal kerülhet feljebb, a CAC 0,61 százalékot eshet, míg a FTSE 0,28 százalék mínuszban nyithat.
- Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,14 százalék pluszban nyithat, a S&P 500 0,22 százalékot emelkedhet, míg a Nasdaq 0,46 százalékot emelkedhet.
Mi várható makro fronton?
Ma ismét jönnek magyar makroadatok, a KSH a turisztikai szektor márciusi számait, valamint az első negyedéves lakásépítési engedélyeket ismerteti. Ma tartja ülését az EKB, aki azonnal reagálhat a keddi érkező inflációs adatra. Az EKB kamatdöntéséről élőben jelentkezünk. Az eseményt megelőzi még egy kínai BMI és egy német külkereskedelmi adat, az amerikai kiskereskedelmi adat közlése pedig az EKB közleményének ismertetése és Christine Lagarde sajtótájékoztatója közé esik - az az óra biztosan intenzív lesz a piacokon.
2023. május 1-7. makronaptár | ||||||
Magyar makrogazdaság | ||||||
május | 2. | kedd | 8:30 | KSH | Ipari termelői árak | márc. |
május | 2. | kedd | 8:30 | KSH | Külkereskedelem (második becslés) | febr. |
május | 2. | kedd | 9:00 | MLBKT | BMI | ápr. |
május | 2. | kedd | 11:30 | ÁKK | 3 hónapos dkj aukció | |
május | 4. | csütörtök | 8:30 | KSH | Szálláshelyek forgalma | márc. |
május | 4. | csütörtök | 8:30 | KSH | Lakásépítési engedélyek | Q1 |
május | 5. | péntek | 8:30 | KSH | Ipar (első becslés) | márc. |
május | 5. | péntek | 8:30 | KSH | Kiskereskedelem | márc. |
Nemzetközi makrogazdaság | ||||||
május | 1. | hétfő | 16:00 | USA | ISM BMI feldolgozóipar | ápr. |
május | 2. | kedd | 8:00 | Németo. | Kiskereskedelem | márc. |
május | 2. | kedd | 10:00 | EKB | Hitelezési felmérés | |
május | 2. | kedd | 11:00 | EU | Infláció | ápr. |
május | 2. | kedd | 16:00 | USA | Gyáripari megrendelések | márc. |
május | 3. | szerda | 11:00 | EU | Munkanélküliség | márc. |
május | 3. | szerda | 14:15 | USA | ADP-munkanélküliség | ápr. |
május | 3. | szerda | 16:00 | USA | ISM BMI szolgáltatószektor | ápr. |
május | 3. | szerda | 20:00 | USA | Fed kamatdöntés | |
május | 3. | szerda | 20:30 | USA | Jerome Powell sajtótájékoztatója | |
május | 4. | csütörtök | 3:45 | Kína | Caixin BMI feldolgotóipar | ápr. |
május | 4. | csütörtök | 8:00 | Németo. | Külkereskedelem | márc. |
május | 4. | csütörtök | 14:15 | EU | EKB kamatdöntés | |
május | 4. | csütörtök | 14:30 | USA | Külkereskedelem | márc. |
május | 4. | csütörtök | 14:45 | EU | Christine Lagarde sajtótájékoztatója | |
május | 5. | péntek | 3:45 | Kína | Caixin BMI szolgáltatószektor | ápr. |
május | 5. | péntek | 11:00 | EU | Kiskereskedelem | ápr. |
május | 5. | péntek | 14:30 | USA | Munkanélküliség (NFP) | ápr. |
Forrás: Portfolio-gyűjtés |
Mi történt eddig a tőzsdéken?
- A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 19,1 százalékos elmozdulással a Nasdaq index áll az élen, a sereghajtó 0,4 százalékos eséssel a Hang Seng index.
- A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 26,5 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 0,1 százalékos eséssel.
- A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 11,4 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok | |||||||
Árfolyam | 1 nap | 1 hét | 1 hónap | Idén | 1 év | 5 év | |
Amerikai részvényindexek | |||||||
Dow Jones | 33 414,24 | -0,8% | 0,3% | -0,6% | 0,8% | 0,9% | 39,6% |
S&P 500 | 4 090,75 | -0,7% | 0,9% | -0,8% | 6,5% | -2,0% | 55,6% |
Nasdaq | 13 030,21 | -0,6% | 1,7% | -0,9% | 19,1% | -0,5% | 96,1% |
Ázsiai részvényindexek | |||||||
Nikkei | 29 157,95 | 0,0% | 2,6% | 3,4% | 11,7% | 8,7% | 29,7% |
Hang Seng | 19 699,16 | -1,2% | -0,3% | -3,5% | -0,4% | -6,6% | -35,0% |
CSI 300 | 4 029,09 | 0,0% | 1,8% | -1,5% | 4,1% | 0,3% | 6,2% |
Európai részvényindexek | |||||||
DAX | 15 815,06 | 0,6% | 0,1% | 1,5% | 13,6% | 12,6% | 24,6% |
CAC | 7 403,83 | 0,3% | -0,8% | 0,8% | 14,4% | 14,3% | 34,6% |
FTSE | 7 788,37 | 0,2% | -0,8% | 1,5% | 4,5% | 3,0% | 3,8% |
FTSE MIB | 26 835,31 | 0,8% | -1,0% | -1,3% | 13,2% | 10,7% | 11,5% |
IBEX | 9 076,7 | -0,1% | -2,3% | -0,9% | 10,3% | 5,7% | -9,6% |
Régiós részvényindexek | |||||||
BUX | 46 518,24 | 2,3% | 7,3% | 8,2% | 6,2% | 6,7% | 23,5% |
ATX | 3 180,68 | -0,2% | -1,7% | -1,7% | 1,7% | -3,4% | -8,5% |
PX | 1 382,86 | 0,2% | -1,9% | 2,1% | 15,1% | 4,0% | 24,2% |
WIG20 | 62 839,63 | 0,0% | 1,4% | 6,4% | 9,4% | 10,5% | 4,6% |
Magyar blue chipek | |||||||
OTP | 11 090 | 4,0% | 14,8% | 9,6% | 9,7% | 0,8% | 1,7% |
Mol | 2 806 | 2,0% | 6,8% | 7,8% | 7,8% | -7,5% | -5,1% |
Richter | 8 290 | 1,0% | 1,4% | 10,5% | -0,1% | 16,1% | 53,9% |
Magyar Telekom | 429 | 0,0% | 1,7% | 6,2% | 26,5% | 11,4% | -5,4% |
Nyersanyagok | |||||||
WTI | 68,6 | -4,3% | -7,7% | -14,7% | -14,5% | -33,0% | 0,2% |
Brent | 75,36 | 0,0% | -3,0% | -11,3% | -11,3% | -28,3% | 3,0% |
Arany | 2 022,39 | 0,5% | 1,4% | 1,8% | 11,4% | 7,8% | 53,9% |
Ezüst | 25,43 | 0,2% | 2,1% | 5,9% | 7,1% | 12,1% | 54,7% |
Devizák | |||||||
EURHUF | 376 | 0,6% | 0,4% | -0,4% | -6,1% | -1,4% | 19,5% |
USDHUF | 340,1791 | -0,1% | 0,3% | -1,9% | -9,3% | -6,0% | 29,3% |
GBPHUF | 426,5549 | 0,4% | 1,0% | -0,8% | -5,6% | -5,8% | 20,0% |
EURUSD | 1,1053 | 0,7% | 0,1% | 1,5% | 3,6% | 4,9% | -7,5% |
USDJPY | 136,4800 | 0,0% | 2,4% | 3,1% | 2,4% | 5,0% | 25,1% |
GBPUSD | 1,2533 | 0,6% | 0,5% | 1,1% | 4,2% | 0,2% | -7,5% |
Kriptovaluták | |||||||
Bitcoin | 29 033 | 1,2% | 2,1% | 4,4% | 74,9% | -23,1% | 198,3% |
Állampapírok | |||||||
10 éves amerikai állampapírhozam | 3,35 | -2,1% | -2,6% | -2,1% | -12,5% | 12,5% | 13,8% |
10 éves német állampapírhozam | 2,25 | -0,2% | -5,8% | 0,2% | -12,3% | 135,1% | 324,2% |
10 éves magyar állampapírhozam | 7,85 | 0,3% | -2,1% | -9,6% | -15,1% | 7,4% | 194,0% |
Forrás: Refinitiv, Portfolio |
Címlapkép forrása: Getty Images