Itt a vége, csak a Nasdaq zárta pluszban a hét egészét
A kereskedés utolsó két órájában belehúztak a részvények, de a pénteki kereskedést így is mínuszban zárták a vezető amerikai részvényindexek: a Dow 0,03%-os, az S&P 0,16%-os, a Nasdaq 0,35%-os csökkenéssel fejezte be a napot. A regionális bankok továbbra is alulteljesítők voltak, hiszen a velük kapcsolatos aggodalom nem múlt el, az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos félelem pedig kifejezetten erősödött. A hetet végül a Nasdaq tudta csak emelkedéssel (+0,4%) zárni, a Dow ezzel szemben 1,1%-os, az S&P 500 0,3%-os értékvesztést könyvelt el az előző péntekhez képest.

Figyelmeztetést küldött az amerikai bankfelügyelet korábbi főnöke: nincs vége a bankválságnak!

Nincs vége a regionális bankok válságának Amerikában, a politikai döntéshozóknak és a befektetőknek is fel kell készülniük a szektorban a tartós stresszre – jelentette ki Randal Quarles, a Federal Reserve bankfelügyeletért felelős korábbi alelnöke.
Tovább a cikkhezEgyre lejjebb Amerika
Miután Európában jó hangulatban telt a kereskedés, Amerikában egészen más kép kezd kirajzolódni: az adósságplafonnal kapcsolatos félelmek hatására egyre lejjebb kerülnek a vezető indexek, a Dow 0,27%-os, a Nasdaq 0,61%-os, az S&P 500 0,43%-os mínuszt mutat jelen pillanatban.

Kiderült, kit jelöl Joe Biden a Fed alelnökének

Philip Jeffersont jelöli a Fed alelnöki posztjára Joe Biden – jelentette be az amerikai elnök pénteken. Az ő megüresedő kormányzói székét pedig Adriana Kugler kaphatja, míg Lisa Cook újabb cikluson át lehet a jegybank döntéshozója.
Tovább a cikkhezEgyre nagyobb a baj, már Yellen is az USA csődjéről beszél

Az Egyesült Államoknak csődöt kell jelentenie, ha a következő hetekben nem sikerül megállapodni az adósságplafon megemeléséről – mondta pénteken Janet Yellen pénzügyminiszter a Bloomberg TV adásában. A piac is egyre idegesebb a sürgető határidő előtt, hogy sikerül-e megegyezni a demokratáknak és a republikánusoknak.
Tovább a cikkhezAz utolsó percekbe fordult le a magyar tőzsde

A nemzetközi piacokon ma gyakorlatilag végig mérsékelten pozitív hangulat uralkodott, így valamennyit le tudtak dolgozni a hét korábbi részében látott esésből a tőzsdék, és a jó nemzetközi hangulattal együtt a magyar tőzsde is emelkedett napon belül, viszont végül a zárásra mínuszban fordult a BUX, részben azért, mert az OTP emelkedés az utolsó percekre elolvadt. Itthon emellett két másik blue chipet, a Molt és a Richtert is érdemes volt figyelni, hiszen mindkét cég hajnalban tette közzé a negyedéves számait, melyek közül Richter jelentése erős lett a várakozásokhoz képest, míg a Mol több soron alulmúlta a konszenzust. Ennek ellenére igazán erős árfolyamreakciót csak a nap elején láttunk a két papír esetében, majd a nap folyamán mérséklődtek az elmozdulások.
Tovább a cikkhezTöbb tízmillió forintos részvénycsomagot kapott Hernádi Zsolt és Csányi Sándor

Részvényeket kaptak a Mol igazgatósági tagjai a cég által működtetett ösztönzőrendszeren keresztül - jelentette be az olajcég a BÉT honlapján. A legnagyobb csomagot Csányi Sándor OTP-vezér kapta, melynek értéke a tegnapi záróáron számolva közel 53 millió forint.
Tovább a cikkhezÓvatos emelkedés az USA-ban
Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék, a Dow és az S&P 500 0,2 százalékkal került feljebb, míg a Nasdaq 0,1 százalékot emelkedett. A visszafogott mozgásokat részben az magyarázza, hogy az adósságplafon-tárgyalások körüli aggodalmak továbbra is ott vannak a levegőben, és várhatóan még egy ideig ott is maradnak, hiszen a hírek szerint Joe Biden elnök és a kongresszusi vezetők közötti, korábban péntekre kitűzött találkozót jövő hétre halasztották.

120 millió forintért vett saját részvényeket a Richter

Folytatja a Richter a sajátrészvény-vásárlást, tegnap 120 milliárd forint értékben vett részvényeket a gyógyszergyártó - derült ki a BÉT-en közzétett közleményből.
Tovább a cikkhezTöbb milliárd forintos közbeszerzésen nyert a Delta Technologies

2,6 milliárd forint értékű közbeszerzésen nyert a Delta Technologies leányvállalata - közölte a cég a BÉT holnapján.
Tovább a cikkhezÓvatos emelkedés
Kora délután az európai tőzsdéken óvatos emelkedés látszik, a magyar tőzsde pedig az élbolyban szerepel.

Itthon a BUX komponenseinek jelentős része emelkedik, élen a Richterrel, amely ma hajnalban kedvező számokat tett közzé.

Portfólióépítés mesterfokon - Díjmentes online előadás

A tőzsdei befektetés lehetőségekkel és potenciális nyereséggel kecsegtet, azonban a kockázatokat sem szabad figyelmen kívül hagyni. A jól diverzifikált portfólió a legjobb megoldás a kockázat minimalizálására és a potenciális nyereség maximalizálására. Soron következő előadásunkon megvitatjuk, hogy mi a kulcsa egy sikeres portfóliónak, mely rövid távon is ciripel és hosszú távon is hoz a konyhára.
Tovább a cikkhezUgrik a BIF részvénye a tegnapi bejelentés után
Több ízben is írtunk az elmúlt időszakban a magyar tőzsdei cégek osztalékfizetéséről, de az egyik legmagasabb osztalékhozamot kínáló részvény, a BIF esetében eddig csak korlátozottak voltak az információk. A cég viszont tegnap közzétette a kifizetésekről szóló közleményt, benne a legfontosabb dátumokkal.
Ezt követően komoly emelkedés kezdődött a részvénynél, ami a jelek szerint ma is folytatódik, jelenleg ugyanis már 7,2 százalékos ralit láthatunk a jegyzésnél.

Már emelkedik a Mol
A felemásan alakult gyorsjelentést emésztik épp a befektetők az olajcégnél - hiába láthattunk a piacnyitás után 1 százalékos mínuszt is, jelenleg 1 százalékos pluszban van a Mol részvénye.

Továbbra is rendkívül magas forgalom mellett zajlik a kereskedés a részvénnyel.

Megerősítette idei céljait a Richter, méltánytalannak tartják a különadót

Négy erős, egészséges üzletága van a Richternek és a fejlesztési projektek a tervek szerint haladnak – mondta el Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója a negyedéves gyorsjelentést értékelő sajtótájékoztatón. A cégvezető megerősítette a korábbi célkitűzést, miszerint idén árfolyamhatások nélkül 10 százalékos lehet a növekedés, stabil eredményhányadokkal. Bogsch Erik kiemelte, hogy tekintve, hogy idén veszteségei lehetnek a Richternek a devizaárfolyam-mozgások következtében, így méltánytalan a különadó és nehéz megmagyarázni a befektetőknek, hogy miért magyarországi központú a cég.
Tovább a cikkhezAmerika csődje fenyeget, mit kell ilyenkor tenni?

A befektetők a 2011-es adósságplafon-válságból kiindulva meríthetnek inspirációt azzal kapcsolatban, hogy hova fektessenek be, Jim Cramer szerint ugyanis az USA hasonló patthelyzettel és potenciális visszaeséssel nézhet most szembe, mint bő tíz éve.
Tovább a cikkhezKét magyar blue chip is jelentett, mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Ma hajnalban tette közzé első negyedéves gyorsjelentését a Mol és a Richter is, a két hazai blue chip számaira ellentétes reakciókat láthatunk a tőzsdén, ezen nincs is mit csodálkozni: míg a Richter gyakorlatilag az összes fontos soron meghaladta a várakozásokat, addig a Mol alaposan megérezte a csökkenő energiaárakat és összességében felemásra sikerült az olajcég jelentése az elemzői konszenzushoz képest.
Tovább a cikkhezEmelkedéssel indul a nap Európában
A kereskedés első perceiben kifejezetten jó a hangulat a kontinens tőzsdéin, a DAX 0,4 százalékos emelkedése mellett a CAC 0,7 százlaékkal, a FTSE 100 pedig 0,3 százalékkal került feljebb, de a spanyol és a milánói börzék is pozitívan nyitottak.

Esik a Mol, bizonytalan nyitás a magyar tőzsdén

Felemás képet láthatunk a hazai blue chipek piacán, a vártnál kedvezőtlenebb első negyedéves gyorsjelentést közlő Mol részvénye jelentős, 1,3 százalékos mínuszban indítja a napot, miközben a jól sikerült eredménybeszámoló után nagyot ugrott a Richter jegyzése.
Tovább a cikkhezMegint több mint egymilliárd forintért vett saját részvényeket az OTP

Újabb jelentős volumenű sajátrészvény-vásárlást hajtott végre az OTP tegnap, a bank több mint egymilliárd forintért vásárolt, így a hónap eleje óta már 9,3 milliárd forintot költött saját részvényekre.
Tovább a cikkhezEzt nem teszi ki az ablakba a Mol - Rekordok után itt a visszaesés

A rendkívül enyhe tél és az orosz energiahordozókról való sikeres európai leválás miatt az elmúlt hónapok a meredeken csökkenő energiaárakról szóltak - ez a lakosság mellett szinte az összes piaci szegmens számára örömteli hír, az energiaszektor nagyvállalatai azonban már kevésbé örülhetnek a bezuhanó olaj-és gázáraknak. Ebben a környezetben tette most közzé idei első negyedéves gyorsjelentését a Mol, az olajcég a legfontosabb sorokon az elemzői várakozásokat is alulmúlva, a tavaly látott rekord értékeknél jóval alacsonyabb számokat produkált. A most közölt számokat látva gyakorlatilag arról van szó, hogy néhány kiugró negyedév után normalizálódni látszik a vállalat eredménye.
Tovább a cikkhezKellemes meglepetés a Richtertől, folytatódik a növekedési sztori

Minden tekintetben az elemzői várakozásokat felülmúló első negyedéves számokat tett közzé gyorsjelentésében a Richter és a vezetőség közlése szerint az időarányos célok felett teljesített mindegyik üzletág. A bevételek és az üzleti eredmény masszívan emelkedett, amit a termékértékesítések dinamikus növekedése és az árfolyamhatások segítettek a tavalyi első negyedévhez viszonyítva. Viszont az időszakra elszámolt különadó és a pénzügyi eredmény soron jelentkező veszteség rontotta az eredményeket.
Tovább a cikkhezEmelkedéssel indulhat a nap
Mik az aktuális események a tőzsdéken?
- Vegyesen zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,7 százalék mínuszban fejezte be a napot, a S&P 500 0,2 százalékot esett, míg a Nasdaq 0,3 százalékot emelkedett.
- Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 0,98 százalékos pluszban van, a Hang Seng 0,7 százalékos mínuszban áll, míg a CSI 300 0,16 százalékot emelkedett.
- Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 0,7 százalékot emelkedhet, a CAC 0,06 százalékkal kerülhet feljebb, míg a FTSE 0,36 százalék pluszban nyithat.
- Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,13 százalékkal kerülhet feljebb, a S&P 500 0,19 százalékot emelkedhet, míg a Nasdaq 0,25 százalék pluszban nyithat.
Mi várható makro fronton?
Ma idehaza a KSH ismerteti a márciusi ipari termelés második becslését, az Egyesült Királyság közli az első negyedéves GDP-adatot, az USA-ban pedig a Michigani Egyetem hangulatindexe immár a gazdaság májusi teljesítményéről ad egy előzetes képet.
2023. május 8-14. makronaptár | ||||||
Magyar makrogazdaság | ||||||
május | 8. | hétfő | 8:30 | MNB | Értékpapír-statisztikák | márc. |
május | 8. | hétfő | 8:30 | MNB | Kamatstatisztikák | márc. |
május | 8. | hétfő | 8:30 | MNB | Hitelintézeti mérlegek | márc. |
május | 8. | hétfő | 8:30 | MNB | Devizatartalék | ápr. |
május | 9. | kedd | 8:30 | KSH | Külkereskedelem (első becslés) | márc. |
május | 9. | kedd | 11:00 | PM | Előzetes ÁHT | ápr. |
május | 9. | kedd | 11:30 | ÁKK | 3 hónapos dkj aukció | |
május | 10. | szerda | 8:30 | KSH | Infláció | ápr. |
május | 11. | péntek | 8:30 | KSH | Ipar (második becslés) | márc. |
Nemzetközi makrogazdaság | ||||||
május | 9. | kedd | 5:00 | Kína | Külkereskedelem | ápr. |
május | 10. | szerda | 8:00 | Németo. | Infláció (második becslés) | ápr. |
május | 10. | szerda | 14:30 | USA | Infláció | ápr. |
május | 10. | szerda | 20:00 | USA | Államháztartás | ápr. |
május | 11. | csütörtök | 3:30 | Kína | Infláció | ápr. |
május | 11. | csütörtök | 13:00 | UK | BoE kamatdöntés | |
május | 11. | csütörtök | 14:30 | USA | Ipari termelői infláció | ápr. |
május | 12. | péntek | 8:00 | UK | GDP | Q1 |
május | 12. | péntek | 16:00 | USA | Michigan-index | máj. |
Forrás: Portfolio-gyűjtés |
Mi történt eddig a tőzsdéken?
- A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 22,4 százalékos elmozdulással a Nasdaq index áll az élen, a sereghajtó 0,2 százalékos eséssel a Hang Seng index.
- A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 22,7 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 0,0 százalékos eséssel.
- A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 11,3 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok | |||||||
Árfolyam | 1 nap | 1 hét | 1 hónap | Idén | 1 év | 5 év | |
Amerikai részvényindexek | |||||||
Dow Jones | 33 309,51 | -0,7% | 0,5% | -1,1% | 0,5% | 4,6% | 34,1% |
S&P 500 | 4 130,62 | -0,2% | 1,7% | 0,5% | 7,6% | 5,0% | 51,4% |
Nasdaq | 13 389,78 | 0,3% | 3,1% | 3,3% | 22,4% | 11,9% | 92,6% |
Ázsiai részvényindexek | |||||||
Nikkei | 29 126,72 | 0,0% | -0,1% | 4,3% | 11,6% | 11,1% | 28,0% |
Hang Seng | 19 743,79 | -0,1% | -1,0% | -3,6% | -0,2% | -0,4% | -36,6% |
CSI 300 | 3 990,66 | -0,2% | -1,0% | -2,7% | 3,1% | 0,4% | 3,0% |
Európai részvényindexek | |||||||
DAX | 15 834,91 | -0,4% | 0,6% | 1,1% | 13,7% | 14,5% | 21,8% |
CAC | 7 381,78 | 0,3% | 0,6% | -0,1% | 14,0% | 17,7% | 33,2% |
FTSE | 7 730,58 | -0,1% | 0,4% | -0,7% | 3,7% | 5,2% | 0,1% |
FTSE MIB | 27 098,89 | -0,6% | 1,6% | -1,5% | 14,3% | 14,2% | 12,2% |
IBEX | 9 182,8 | 0,2% | 1,5% | -0,6% | 11,6% | 10,5% | -10,6% |
Régiós részvényindexek | |||||||
BUX | 46 073,98 | -0,4% | -0,5% | 3,8% | 5,2% | 12,6% | 22,4% |
ATX | 3 181,01 | -0,5% | 0,7% | -1,6% | 1,7% | 3,2% | -9,7% |
PX | 1 387,67 | -0,2% | 0,1% | -1,3% | 15,5% | 6,9% | 25,3% |
WIG20 | 63 144,1 | -0,7% | 2,1% | 6,1% | 9,9% | 17,2% | 3,9% |
Magyar blue chipek | |||||||
OTP | 10 845 | 0,8% | -1,2% | 6,1% | 7,3% | 6,5% | -1,0% |
Mol | 2 766 | -1,4% | -1,2% | 2,1% | 6,3% | -0,9% | -1,6% |
Richter | 8 300 | -1,2% | 0,1% | 3,2% | 0,0% | 22,7% | 53,4% |
Magyar Telekom | 416 | 0,2% | -2,1% | 3,0% | 22,7% | 5,1% | -7,2% |
Nyersanyagok | |||||||
WTI | 70,87 | -2,3% | 3,4% | -13,1% | -11,7% | -33,0% | 0,2% |
Brent | 76,44 | 0,0% | 5,4% | -10,8% | -10,0% | -28,8% | -1,3% |
Arany | 2 020,3 | -0,1% | -1,3% | 0,8% | 11,3% | 9,2% | 52,9% |
Ezüst | 24,18 | -4,7% | -6,7% | -3,6% | 1,8% | 11,2% | 44,3% |
Devizák | |||||||
EURHUF | 371,7500 | 0,7% | -0,4% | -0,9% | -7,2% | -2,0% | 18,0% |
USDHUF | 340,4927 | 1,2% | 0,4% | -1,0% | -9,3% | -5,4% | 29,1% |
GBPHUF | 425,7500 | 0,2% | 0,0% | -0,6% | -5,8% | -3,8% | 19,0% |
EURUSD | 1,0918 | -0,5% | -0,7% | 0,1% | 2,3% | 3,5% | -8,6% |
USDJPY | 134,4700 | 0,0% | 0,4% | 0,7% | 0,9% | 3,2% | 22,9% |
GBPUSD | 1,2523 | -0,7% | -0,4% | 0,7% | 4,1% | 1,5% | -7,6% |
Kriptovaluták | |||||||
Bitcoin | 26 991 | -2,3% | -6,4% | -10,8% | 62,6% | -6,9% | 221,0% |
Állampapírok | |||||||
10 éves amerikai állampapírhozam | 3,39 | -1,4% | 0,7% | -1,0% | -11,4% | 16,3% | 13,8% |
10 éves német állampapírhozam | 2,22 | -3,3% | 1,4% | -3,6% | -13,4% | 122,6% | 296,3% |
10 éves magyar állampapírhozam | 7,88 | -0,5% | 0,9% | -7,7% | -14,8% | 3,3% | 176,5% |
Forrás: Refinitiv, Portfolio |
Címlapkép forrása: Getty Images