Portfolio signature

Így szakadt szét a leggazdagabb olasz dinasztia, dráma az Agnelli családban

Kövesy Károly
Kritikus időszaknak néz elébe Olaszország legismertebb üzleti dinasztiája, a Fiatot megalapító Agnelli család, hiszen egy torinói bíróság a tervek szerint a következő hetekben fog dönteni a családot érintő örökösödési vitában. Az ügy középpontjában a legendás vállalkozó, Gianni Agnelli hagyatékáról szóló paktumok állnak, amelyet Gianni lánya szerint fel kellene bontani, így a második házasságából született gyermekei is részedhetnének az örökségből. A másik oldalon viszont ott John Elkann, Gianni Agnelli választott utódja, aki jelenleg a Ferrari és a Stellantis igazgatóságának elnöke, valamint az Agnelli család befektetési holdingjának, az Exornak a vezérigazgatója.

Családi dráma

Két évtizede hunyt el Gianni Agnelli, akit a háború utáni olasz gazdasági fellendülés szimbólumaként tartanak számon, viszont a korábbi Fiat-vezér hagyatékával kapcsolatban egy elég intenzív belső vita - mondhatni, hogy családi dráma - alakult ki.

Gianni Agnelli lánya, az 1,2 milliárd eurót öröklő Margherita az első házasságából származó három gyermekével (Gianni unokáival) áll szemben, akik közül a legidősebb John Elkan (a címlapképen), a Ferrari és a Stellantis autógyártó elnöke. Margherita második házasságából további öt gyermeke született, és most azért küzd, hogy az apja halála után aláírt megállapodásokat felbonták, így a második házasságból született gyermekei is részesülhetnek az örökségből – írja a Reuters az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.

Margherita jelenleg Gianni Agnelli egyetlen élő gyermeke (a testvére, Edoardo Agnelli 2000-ben öngyilkos lett), és ha a bíróság az ő javára dönt, akkor igényt tarthat néhai édesanyja vagyonának felére és a családi vállalkozásban való részesedésre.

Kedves Olvasónk!

Ez az elemzés a Portfolio Signature cikkei közé tartozik. A cikk folytatódik, de csak egyedi előfizetéssel olvasható.

A Signature tartalmakhoz való hozzáférés díja havi előfizetéssel 2 490 forint. Az éves előfizetés díja 29 845 forint. Ha még nincs előfizetésed, az alábbi gombra kattintva könnyedén és gyorsan csatlakozhatsz a Signature előfizetői programunkhoz.

Signature előfizetés

Általános Szerződési Feltételek   |   Gyakran felmerülő kérdések