mesterséges intelligencia
Üzlet

Brutális, amit a mesterséges intelligencia művel a tőzsdével - Megszületett a legújabb sztár

Nagy Viktor
A mesterséges intelligencia térhódításának egyik legnagyobb nyertese nem is egy AI-fejlesztő, hanem egy félvezetőgyártó, az Nvidia ugyanis pont oda pozícionálja magát, ahol a legnagyobb robbanás van. A cég a mesterséges intelligencia szoftverek létrehozásához és működtetéséhez szükséges eszközök egyik vezető szolgáltatója, és most éppen akkora megrendeléseket látnak maguk előtt, amekkorára ők sem számítottak. A cég piaci értéke ma olyan nagyot emelkedhet, amire korábban nem volt példa a tőzsdék történetében, csak ma 25 OTP-nyivel nőhet az értéke, ezzel nagyon közel kerül ahhoz, hogy bekerüljön az ezermilliárd dolláros cégek közé.

Minden várakozást elsöpör az AI

Brutális várakozásokkal jött elő a mosatni gyorsjelentésében az Nvidia menedzsmentje. Azt már eddig is tudtuk, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése hatalmas számítási kapacitást, és így jó sok hardvert is igényel majd, ebből pedig profitálhatnak a félvezetőgyártók, mint az Nvidia is, és ezt nagyrészt be is építették a várakozásaikba az elemzők, de amivel a cég menedzsmentje kijött, az azért nagyon erős:

A július végével záruló pénzügyi negyedévben a bevétel 11 milliárd dollár lehet, miközben az elemzők átlagosan 7,2 milliárd dollárral számoltak. Vagyis a cégvezetés bemondott egy 53 százalékkal magasabb számot, mint amire számítani lehetett.

Hogy egy kicsit vizualizáljuk is a dolgot, itt egy grafikon arról, hogyan alakultak eddig a cég bevételei, és mekkora kiugrást jelent a most kiadott előrejelzés. 11 milliárd dollár körüli bevételt eddig az elemzők 2024 közepétől vártak a cégnél, szóval jó néhány modellt át kell majd ütni a következő órákban.

Egyébként ez a folyamat már elkezdődött, a Refinitiv adatbázisában a 7,2 helyett már 8,5 milliárd dolláros várakozás áll a következő negyedévre, sok elemző villámgyorsan felhúzta a 6,8-7,8 milliárd dollár körüli negyedéves várakozását az Nvidia menedzsmentje által előrejelzett 11 milliárd dollárra.

Az előrejelzésekből tehát az jön ki, hogy az Nvidia még jobban profitál az AI-őrületből, mint azt korábban gondolni lehetett.

"Hihetetlen megrendeléseket látunk a világ adatközpontjainak átállítására" - mondta a vezérigazgató Jensen Huang az elemzőknek a gyorsjelentést követő konferenciahíváson. Huang szerint az adatközpontok infrastruktúráját ezermilliárd dollár értékben fogják korszerűsíteni az úgynevezett gyorsított számítástechnika kezelésére, ami lehetővé teszi az olyan generatív AI-eszközök futtatását, mint a ChatGPT.

Az aktuális negyedév egyébként nem volt olyan fényes, mint amilyen a következő lehet:

  • a bevétel 13 százalékkal 7,2 milliárd dollárra esett, itt a gaming bevételek 38 százalékos zuhanása okozta a problémát, az adatközpont bevételek 14 százalékkal új csúcsra emelkedtek
  • a profit viszont 26 százalékkal 2 milliárd dollárra emelkedett.

Száguld az árfolyam

Okozott egy kisebb meglepetést a piacokon a brutálisan megemelt bevételvárakozás, a piaczárást követő kereskedésben az Nvidia árfolyama közel 29 százalékot emelkedett, így akár 400 dollár közelében is indulhat majd a kereskedés a papírokkal, vagyis új történelmi csúcsra mehet az árfolyam.

nvvvv

Megy minden más is

Az Nvidia száguldása más vállalatok részvényárfolyamára is hatással lesz a csütörtöki kereskedésben, amelyek tevékenysége részben vagy egészben köthető mesterséges intelligencia fejlesztésekhez, a tegnapi piaczárást követően ugyanis alaposan belevettek más AI-papírokba is.

Az egyik félvezető-versenytárs, az AMD árfolyama közel 10 százalékot ugrott a hírre,

amdrrr

az Alphabet és a Microsoft 2-2 százalékot erősödött,

goo
micc

A C3.AI és a Palantir árfolyama pedig közel 8-8 százalékot ugrott.

c33333333
pallala

Világrekord

A piaczárást követő közel 29 százalékos emelkedés az Nvidia árfolyamában azt is jelenti, hogy a cég értéke brutálisan nő, mégpedig olyan mértékben, amire korábban nem volt példa a tőzsdék történetében.

Az Nvidia piaci értéke a tegnapi záróárral számolva 755 milliárd dollár, a 29 százalékos emelkedéssel pedig 974 milliárd dollárra ugrana a cég értéke.

A növekedés 219 milliárd dollár, vagyis jelenlegi árfolyamon 76 ezermilliárd forint!

Ez annyi, mint a Pfizer értéke, és több, mint amennyit most a tőzsdén a McDonald's vagy a Shell ér, vagy hogy közelebb hozzuk a témát, 25 darab OTP-nyivel nőhet ma az Nvidia értéke.

És ez új rekord lenne, ekkora egy nap alatt elért növekedésre egy vállalat értékében még soha sem volt példa. A korábbi rekorder az Apple volt, aminek az értéke tavaly november 10-én 191 milliárd dollárral nőtt, de hasonló ugrás volt tavaly november 4-én a Microsoft értékében is.

Ha egy másik műfajt, a kibocsátás utáni első kereskedési napot is figyelembe vesszük, akkor viszont csak minden idők második legnagyobb emelkedése lenne az Nvidiáé, a Petrochina értéke ugyanis közel 600 milliárd dollárral emelkedett az első nap, amikor elindult a részvényeivel a kereskedés a tőzsdén.

Az Nvidia értékének több mint 200 milliárd dolláros növekedése mellett a szektortársak és más, mesterséges intelligenciához köthető vállalatok piaci értékének növekedése közel 100 milliárd dollár lehet csak a mai kereskedésben, így összességében már több mint 300 milliárd dollárról beszélünk egy nap alatt.

Mindenkit leköröz az Nvidia

Miközben nem az Nvidia a világ legnagyobb félvezetőgyártója, a tőzsdén viszont egyértelműen az amerikai cég a bajnok. Ha a tegnapi záróárakkal számolunk, akkor az Nvidia piaci értéke 755 milliárd dollár, több mint négyszer akkora, mint a 174 milliárd dollár értékű AMD, és több mint hatszor akkora, mint a 121 milliárd dollár piaci értékű Intel. Fun fact: az Intel kétszer akkora bevételt termel, mint az Nvidia, mégis jóval nagyobbra értékeli a piac az Nvidiát.

Ha összeadjuk a két nagy amerikai chipgyártó, az AMD és az Intel piaci értékét, akkor 295 milliárd dollár adódik, vagyis a két céghez képest is több mint két és félszer többet ér az Nvidia. Vagyis ért, mert ezek még mindig csak a szerdai értékek, és a különbség vélhetően tovább nő majd a mai kereskedésben.

Ha ma valóban 29 százalékot tudna emelkedni az Nvidia árfolyama, akkor nagyon közel kerülne ahhoz, hogy bekerüljön az ezermilliárd dollárnál nagyobb értékű cégek közé, ahol jelenleg 5 vállalat van.

Bull case


Elkezdődött a modellek átütése az új számokkal, a gyorsjelentés és a menedzsment előrejelzésének közzététele óta a korábbiaknál jóval magasabb bevételi előrejelzésekkel álltak elő az elemzők, az aktuális pénzügyi évre 25, a jövő évire 35, az azt követőre pedig már 40 százalékkal magasabbak a friss várakozások.

Az elemzők eddig is igencsak optimisták voltak az Nvidiára, a Refinitiv adatbázisában 37 elemző vételre, 11 pedig tartásra ajánlotta a részvényeket, eladásra pedig egy elemző sem.

A célárak átlaga 363 dollár, ami 19 százalékkal magasabb, mint a tegnapi záróár, de mivel a mai kereskedésben 390 dollár felett nyithat a papír, vélhetően gyorsan feljebb kúszik majd a konszenzusban szereplő átlagos célár is.

A folyamat már elkezdődött, az elmúlt órákban záporoztak az új célárak, 450 és 600 dollár között, utóbbi több mint másfélszerese annak, ahol ma elkezdődhet a kereskedés az Nvidiával.

Az Nvidia papírjai eddig sem voltak olcsók, brutális növekedést áraztak a befektetők, és ez egyre inkább beigazolódik, de ettől még magasan árazott részvényről van szó. A tegnapi záróár alapján kalkulált 755 milliárd dolláros piaci kapitalizációval és az idénre várt 14, a jövőre várt 20 és a 2025-re várt 24,5 milliárd dolláros profittal számolva a P/E ráta 54, 38 illetve 31, ha mára 29 százalékos árfolyamemelkedéssel és 974 milliárd dolláros piaci értékkel kalkulálunk, akkor a P/E ráta már 70, 49 illetve 40, de ha az elmúlt órákban megjelent profitvárakozásokkal számolunk, akkor is 55, 34 és 28 a P/E ráta értéke a következő évekre.

Eközben a nagy tech cégek közül több, például a Meta, a Netflix vagy az Alphabe részvénye is jóval alacsonyabb árazás mellett vehető meg, erről itt írtunk részletesebben.

Címlapkép: Yuichiro Chino, Getty Images

Az év legrosszabb napja az amerikai tőzsdéken
Fiatal nő befektetés számolás
Európai Tanács
olaj
koszovó
Szudán
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Sales manager

Sales manager

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport
2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 1.
Financial IT 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Az év legrosszabb napja az amerikai tőzsdéken