SZIT-té alakult az Appeninn
Az Appeninn közgyűlése még decemberben döntött a SZIT-té válásáról, melyet követően a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága január 14-én jegyezte be az Appeninnt szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozásként történő nyilvántartásba vételének tényét a cégjegyzékbe.
A SZIT-té válást azonban hosszas folyamat előzte meg: a cég igazgatótanácsa még 2022-ben döntött úgy, hogy a cégcsoport működését új stratégiai alapokra helyezi. Ennek az átalakulásnak a részeként a cég előző vezérigazgatója, Bihari Tamás 2022 augusztusában lemondott tisztségéről, helyét pedig a társaságnál korábban pénzügyi és operatív igazgatóként dolgozó Szűcs Györgyi vette át.
"Az átalakulás fontos eleme volt a cég fejlesztési projektjeinek értékesítése, az ingatlanportfólió szerkezetének megerősítése új akvizíciókon keresztül. A stratégiaváltás sikeressége kapcsán a legmarkánsabb piaci visszajelzés a Scope Ratings felminősítése volt áprilisban, de az idei féléves számainkban is tetten érhető: az első hathavi, mintegy 9,1 millió eurós árbevételünk a duplája volt a tavalyinak, illetve – az átértékelési hatásoktól mentes – féléves működési eredményünk elérte a 4,7 millió eurót" - mondta el Szűcs Györgyi, a cég vezérigazgatója lapunknak.
Amire választ kaphat cikkünkben:
- Mit érdemes tudni a magyar tőzsde új sztárrészvényéről?
- Miért mozgatja meg a befektetők fantáziáját az átlakulás?
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!