Milliárdos árbevételű céget vásárolt a NAVIGATOR Investments: az űriparban is érdekeltek
Üzlet

Milliárdos árbevételű céget vásárolt a NAVIGATOR Investments: az űriparban is érdekeltek

Portfolio
2024. április 10-én zárta a Julius-Globe Kft. és leányvállalata felvásárlását a NAVIGATOR Investments Nyrt. A tranzakció keretében újabb technológiai vállalat került a cégcsoportba. Több évvel ezelőtt kezdődtek meg az egyeztetések az időközben Budapesti Értéktőzsde Xtend platformján jegyzett NAVIGATOR vezetése, valamint a Győrújbaráton működő Julius-Globe tulajdonosai között egy esetleges felvásárlásról. A tárgyalássorozatot követően a NAVIGATOR Csoport a felvásárlási tranzakcióval a sajátjánál nagyobb eredménytermelő képességet felmutató vállalatot emel a portfóliójába - derül ki a társaság csütörtöki közleményéből.

A NAVIGATOR Investments csütörtöki közleményében arról tájékoztat, hogy az 1998-ban alapított Julius-Globe több mint 10 különböző iparágba szállító, ipari automatizációval, készüléktervezéssel, kivitelezéssel és precíziós CNC megmunkálással, valamint alkatrészgyártással foglalkozó vállalat modern gépparkkal rendelkezik, az 1700 négyzetméter alapterületű üzemében többnyire exportra termel, miközben jelentős hazai megrendelői is vannak.

A NAVIGATOR a tranzakcióval a Knorr-Bremse mellett a jövőben ügyfelei között tudhat olyan jelentős nemzetközi cégeket, mint a SCHAEFFLER csoport, a Bridgestone, a Körber csoport, a Koenig&Bauer csoport vagy a Siemens.

2023-as várható adatok
  NAVIGATOR Csoport Julius-Globe NAVIGATOR +Julius-Globe Változás
Árbevétel (ezer forintban) 2 286 398 1 721 398 4 007 796 + 75%
Mérlegfőösszeg (ezer forintban) 2 757 964 1 153 083 3 911 047 + 42%
Létszám 51 fő 41 fő 92 fő + 80%
        Forrás: NAVIGATOR Investments

A nyugat-magyarországi vállalkozás kutatás-fejlesztéssel is foglalkozik, a készüléktervezési- és gyártási projektek során az űriparhoz kapcsolódó megrendelések és referenciák is bekerülnek a NAVIGATOR Csoportba. A Julius- Globe által gyártott alkatrészek megtalálhatók a RADCUBE (3U CubeSat) és a VIREO (3U CubeSat) műholdakban is.

A cég nagy tapasztalattal rendelkezik a high-tech ipar, az energia-, az egészségügy, a csomagoló-, elektronika, nyomda-, élelmiszer valamint a vasútipar számára történő precíziós CNC forgácsolt alkatrészek gyártásában, illetve autóipari készülékek és gyártósorok tervezésében, kivitelezésében is, korábban szerepelt a potenciálisan a tőzsdére lépés iránt érdeklődő cégeket bemutató BÉT50 kiadványban.

Pallag Róbert befektetési és üzletfejlesztési igazgató elmondta, hogy a NAVIGATOR Investments történetének eddigi legnagyobb akvizícióját hajtotta végre.

A cégcsoport a 2023-as évben várhatóan 4 milliárd forint árbevételt és 450 millió forint feletti adózás előtti eredményt ér el.

Az optimális tőkeáttétel érdekében euróalapú hitelt is igénybe vettek a vételár finanszírozására. A társaság a januári tőkeemelést követően teljes részvényszámban 40 899 389 darabnál tart. A tegnapi záróárral számolt piaci kapitalizáció alapján 4x szorzón forognak a részvények a 2023-as adózás előtti nyereségre vetítve.

2022-ben a cégcsoport tagjává vált az Instrum Kft., amely forgácsolt alkatrészek szálanyagból történő készre gyártásával foglalkozik, így könnyedén tud kapcsolódni a legújabb tagvállalathoz, a Julius-Globe-hoz. A tagvállalatok képviselői már megkezdték az egyeztetéseket a lehetséges közös projektek kapcsán.

"A vállalkozás egy kis, Győr melletti garázsból indult, azonban mára egy megjelenésében és gépparkjában is modern céggé fejlődött. A NAVIGATOR csoport menedzsmentje egy újabb női taggal bővül: Rácz Erika is csatlakozik, mint a Julius-Globe vezetője” – nyilatkozta Bajtek Gyöngyvér vezérigazgató.

Jutasi Zoltán, a NAVIGATOR Investments Nyrt. igazgatóságának elnöke szerint a lebonyolított tőkebevonásokkal a gyors növekedés irányába tudtak határozott lépéseket tenni. A Julius-Globe tudásbázisát kiaknázva folyamatosan erősödő megrendelői diverzifikációval és innovációval jellemezhető.

A Julius-Globe Kft. felvásárlásának a lehetősége motivált abban, hogy a NAVIGATOR tőzsdére menjen.

- tette hozzá.

Címlapkép forrása: NAVIGATOR Investments

Kiszámoló

Így is lehet: az adakozás James Bondja

Írtam nemrég a gazdagokról (meg úgy általában a kapzsiságról), azokról, akik annyi pénzt felhalmoznak, hogy fogalmuk sincs, mit tudnának vele kezdeni még az ükunokáik ükunokái is. (Minden r

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
18 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
tőzsde