Meglepő dolog derült ki az egyik súlycsökkentő gyógyszerről
Üzlet

Meglepő dolog derült ki az egyik súlycsökkentő gyógyszerről

Portfolio
Az Eli Lilly bejelentette, hogy súlycsökkentő gyógyszere jelentős javulást eredményezett obstruktív alvási apnoéban szenvedő betegek állapotában két késői stádiumú vizsgálat során, ami új terápiás lehetőségeket nyithat meg a betegség kezelésében.

Az Eli Lilly gyógyszergyártó vállalat bejelentette, hogy súlycsökkentő készítménye pozitív eredményeket ért el obstruktív alvási apnoéban szenvedő betegek kezelésében végzett két késői stádium vizsgálat során. Ezek az eredmények hozzájárulnak a GLP-1 típusú gyógyszerekkel kapcsolatos tudományos bizonyítékok bővüléséhez, amelyek már korábban ismertek voltak cukorbetegség és elhízás kezelésére gyakorolt hatásaikról. A Lilly által fejlesztett Mounjaro és a Novo Nordisk által gyártott Wegovy is ebbe a gyógyszercsoportba tartozik.

A Wall Street elemzői szerint ezek az új adatok növelhetik a Lilly esélyeit arra, hogy az amerikai állami biztosítási fedezetet szerezzenek termékeik számára. Emellett lehetőség teremthetnek az említett gyógyszerek alkalmazásának kiterjesztésére új betegcsoportok felé, mint például az elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség kezelése.

A cég részvényei jelentős növekedést mutattak, 2,3%-kal 763,9 dollárra is emlekedett a piacnyitás előtt, ami idén összesen 28%-os emelkedést jelent.

eli lilly 0417

Az első vizsgálat során a résztvevők tirzepatidot kaptak - ez a Zepbound és Mounjaro hatóanyaga -, aminek eredményeként 55%-os javulást tapasztaltak az obstruktív alvási apnoe tüneteiben. Ezzel szemben a placebót kapó csoportban csak 5%-os javulást észleltek. A második vizsgálatban a gyógyszer alkalmazását folyamatos pozitív légúti nyomáskezeléssel (PAP) kombinálták, ami átlagosan 62,8%-os csökkenést eredményezett a szabálytalan légzéses eseményekben.

Mi az az obstruktív alvási apnoé?
A rendellenesség velejárója, hogy alvás közben a garat ismétlődően elzáródik vagy beszűkül, így az alvó ember 10 másodpercet meghaladó ideig nem jut levegőhöz. S bár ilyenkor megfigyelhetők légzőmozgások, mégsem kap levegőt az illető, ezért a vér oxigénszintje kóros mértékben lecsökken. Amikor az agy érzékeli az oxigénhiányt, felébreszti az alvót, de csak olyan mértékben ébred meg, hogy levegőt vegyen – így nem is tudatosul benne, hogy egy éjszaka során akár 100-szor is megismétlődik vele a dolog. Ez akadályozza a mély alvás kialakulását. Az obstruktív alvási apnoé szindróma (OSAS) jellegzetessége a hangos, horkantással kísért horkolás. A légzés újraindulásakor jellemzően horkant az alvó. (Forrás: Somnocenter)

Egy 2019-ben megjelent tanulmány szerint ez a betegség világszerte körülbelül 1 milliárd embert érint.

A Lilly nem közölt további részleteket a vizsgálataik másodlagos célkitűzéseiről. Azonban tervezik, hogy júniusban egy orvosi konferencián bemutatják ezeket az adatokat és az év közepétől kezdve benyújtják azokat az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság valamint más szabályozó hatóságok felé.

Jelenleg nincsenek engedélyezett gyógyszerek az obstruktív alvási apnoé kezelésére, bár a PAP-terápia egy elterjedt módszer. Ez állandó légnyomást biztosítva akadályozza meg a légutak összeomlását. A Resmed és az Inspire Medical Systems olyan eszközöket fejlesztettek ki e problémák kezelésére, amelyek közül néhány már FDA jóváhagyást is kapott.

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: Shutterstock

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
18 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
Befektetés elemzése