FONTOS Hidegzuhany a javából: megkezdődtek a kamatemelések a lakáshiteleknél
 
Portfolio signature

Olyat csinál a Google anyavállalata, mint még soha - Örülnek a részvényesek

Portfolio
Erős első negyedéves eredményekről számolt be a Google anyavállalata, miután amellett, hogy növelni tudta hirdetési bevételeit, jól sikerült a költségkontroll is a cégnél. További jó hírrel szolgált a menedzsment, a társaság története során először osztalékfizetésbe kezd, és további jelentős sajátrészvény-vásárlási programot indít. Azért még nem lett osztalékpapír az Alphabet a most jelentett osztalék mértékével, de jelzésértékű arra nézve, hogy a menedzsment optimista a jövőt illetően, amit a mesterséges intelligencia-befektetések, és a generatív AI előretörése miatt megváltozó internetes keresési szokások jellemeznek. A gyorsjelentést követően az Alphabet részvényei 11 százalékot ugrottak a zárás utáni kereskedésben.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes.

Az első negyedév főbb számai:

  • 80,5 milliárd dolláros bevétellel zárta az első negyedévet az Alphabet, ami 15 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, és meghaladta az elemzői várakozásokat, a piacok 78,6 milliárd dollárt vártak
  • a keresésekhez kapcsolt bevételek 14 százalékkal nőttek, a YouTube hirdetési bevételei közel 21 százalékkal ugrottak meg, míg az előfizetésekből, platformokból és eszközökből származó bevételek közel 18 százalékkal emelkedtek
  • a Google Cloud bevételei 28 százalékkal emelkedtek, 9,57 milliárd dollárra, szemben a 9,35 milliárd dolláros elemzői várakozásokkal
  • a működési eredmény 25,5 milliárd dollárra rúgott, ami 46 százalékos emelkedés év/év alapon, és 32 százalékos üzemi eredményszintet jelent
  • a működési költségek közül mindegyik a bevételnél kisebb  mértékben emelkedett, de volt, ami csökkent, a k+f költségek mindössze 3 százalékkal emelkedtek, a marketingköltségek 2 százalékkal estek, az általános és adminisztratív költségek pedig közel 20 százalékkal csökkentek a költségkontrollnak és a racionalizálásoknak köszönhetően, ami a tavalyi évet jellemezte
  • az egyes szegmensek közül a hirdetési üzletágat is magában foglaló szolgáltatások a fő profit driver, 27,9 milliárd dollárral járult hozzá a csoport működési eredményéhez
  • a cloud egyelőre kis súlyt képvisel a profitban, 900 millió dolláros üzemi eredményt könyvelt el, de óriási a növekedés, az egy évvel ezelőtti szinthez képest csaknem ötszöröződött az eredmény
  • a futurisztikus fejlesztéseket magában foglaló „other bets” pedig 1 milliárd dolláros mínuszt termelt
  • a nettó eredmény 23,6 milliárd dollár lett, ami 57 százalékkal több, mint egy évvel korábban, az egy részvényre jutó eredmény pedig 1,89 dollárt ért el, ami jelentősen felülteljesítette az elemzői várakozásokat, a konszenzus alapján ugyanis 1,51 dollár volt a várakozás

Az Alphabet története során először osztalékfizetésről döntött, negyedévente 0,2 dollár lesz az osztalék mértéke részvényenként, ami a jelenlegi árfolyammal számolva 0,5 százalékos osztalékot jelent.

Emellett saját részvény visszavásárlásról is döntött a vállalat, további 70 milliárd dollárnyi részvényt vásárolna vissza az Alphabet „a társaság és a részvényesek érdekeinek megfelelően” – olvasható a cég gyorsjelentésében. Van is miből osztalékot fizetni és saját részvényeket vásárolni, a negyedévet 108 milliárd dolláros készpénzállománnyal zárta az Alphabet.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés