A tőkepiacok egyik szépségét az adja, hogy mindig történik valami izgalmas. Szeptemberben sem maradtunk történések nélkül, sőt, a Fed várva várt első kamatvágása talán az év egyik legfontosabb pillanata volt. Emellett ebben a hónapban a kínai piacon is jelentős fordulat történt, miután egy sor gazdaságélénkítő lépést jelentettek be az országban.
Az idei évre visszatekintve az látható, hogy több nyersanyag ára elszállt idén, beleértve a narancslét és a kakaót. Mindkét említett nyersanyag esetében a kínálati oldali problémák vezettek az áremelkedéshez, főleg a kedvezőtlen időjáráshoz köthetően.
Ezzel szemben jelentősen esett idén a rizs ára. Ez azért is érdekes, mert a rizs az év korábbi részében még történelmi csúcsot döntött az indiai exporttilalom; az El Niño termelésre gyakorolt hatásával kapcsolatos aggodalmak; a nagyobb importőrök általi készletfelhalmozás; és az inflációs környezet miatt. Ehhez képest az árak elkezdtek esni, amint néhány nagyobb exportőr (köztük India) feloldotta az exportkorlátozásokat; a vártnál jobban alakult a termés az év második felében; a keresleti oldal a kezdeti pánik után stabilizálódótt; továbbá a gazdasági lassulással kapcsolatos aggodalmak visszafogták a nyersanyagok iránti keresletet, ezzel csökkentve az árakat.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!