
A Rheinmetall piaci kapitalizációja 56,2 milliárd eurót tesz ki a mai 0,4 százalékos emelkedés után, míg a Volkswagen piaci értéke 54,7 milliárd euróra csökkent.

A két vállalat piaci értékének alakulása jól tükrözi a befektetői hangulat változását, amely egyre inkább a védelmi ipar felé fordul az utóbbi időszakban. A védelmi részvényeknél a mostani rali azt követően gyorsult be, hogy február közepén napvilágot látott egy olyan tervezet, amely szerint Brüsszelben növelik a védekezési kiadásokra vonatkozó rugalmasságot a jelenlegi geopolitikai helyzet miatt.
Az Európai Bizottság ezen a héten egy olyan javaslatot terjesztett elő, amely lehetővé tenné, hogy az EU közös kötvénykibocsátás révén finanszírozza a tagállamok fegyvervásárlásait, azonban kizárólag európai gyártóknál indíthatnának beszerzéseket. Erre egy újabb kör indult felfelé a védelmi papírokban.
Szintén egy friss fejlemény, hogy Németországban 2, több százmilliárd euró értékű speciális alap felállításáról zajlanak az egyeztetések. Az elképzelés szerint védelmi célokra elérhető lenne 400 milliárd eurót, valamint az infrastruktúra fejlesztésére 400-500 milliárd eurót szánnának ezekből. A védelemre fordítandó 400 milliárd eurós (körülbelül 415 milliárd dollár) alap méretét jelzi, hogy ezzel Németország az éves védelmi kiadások terén az Egyesült Államok mögé sorakozna fel a globális sorrendben, előzve Kínát és Oroszországot is.
Forrás: Reuters
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Vámháború, növekedési katasztrófa, igazságtalan adórendszer – Hallgatói kérdésekre válaszoltunk
A Checklist különkiadásában Madár István volt a vendégünk.
Az oroszok előrenyomulnak a fronton, a háttérben zajlanak a béketárgyalások - Háborús híreink szombaton
Az orosz-ukrán háború legfontosabb eseményei percről percre.
Vereséget szenvedtek az ukránok Kurszk régióban: két települést foglaltak el az oroszok
Két ukrán harckocsit és 5 páncélozott harcjárművet semmisíthettek meg.
Hivatalos: tőzsdére megy a sztárfintech, ez lehet az év egyik legnagyobb dobása
15 milliárd dollár feletti értékelést céloztak meg.
Elon Musk bejelentette: már jövőre űrhajó indul a Marsra egy humanoid robottal
Nemsokára ember is a Marsra szállhat.
Kiszivárgott: durván szigorítja a beutazást Amerika
Donald Trump kormánya 10 országnál teljes vízumtilalmat vezethet be.
Szja-bevallási tervezet - ellenőrizze!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített 2024. évi Szja-bevallási tervezetek 2025. március 15-től elérhetőek az eSZJA-oldalon. Fontos azonban, hogy minden adózó alaposan ellenőrizz
Vakmajom: Nem csupán Európáért harcolunk, hanem Champagne-ért!
Ha tényleg 200% vámot kapnának az európai borok az USA-ban, ahogy a szőke cár mondta (mond mindent összevissza), gyakorlatilag kiárazódnának onnan, aligha sokan vennének meg...
The post Vakmajom
Saját úton a jó cél felé - Kína klímaváltozás elleni küzdelme
Kínát sokszor bírálják, hogy kibocsátásához képest a klímaügyekben játszott szerepe visszafogott, ám az elmúlt másfél évtizedben számos intézkedést hozott e téren.
A kecske a vidék kriptója (feat. Szabó Laci)
Szabó Lászlóval rendet vágunk a káoszba,narancslét öntünk a pohárba. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify,
Hogyan csökkentsd a jelzáloghitel kamatát akár 10 millió Ft-tal? - Pénzügyi tippek
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan csökkentsd a jelzáloghitel kamatát akár 10 millió Ft-tal? - Pénzügyi tippek A jelzáloghitel futamidejének első harmadában lényegében csak k
Norvégia lehet az első ország, ahol csak elektromos autókat használnak
A skandináv országban tavaly már csupán az újonnan eladott autók egytizede nem volt elektromos, így Norvégia térhet át elsőként teljesen a környezetbarátabb, fenntarthat
Kicsi, értéktelen, mégis ragaszkodnak hozzá
Hiába van alig mérhető vásárlóereje, hiába kerül többe a gyártása, mint az értéke, az átlagos amerikai mégis ragaszkodik az egy centet érő pennykhez. Itthon simán...
The post Kicsi, ért
Ezekre a pályázatokra számíthatsz idén az NKFIH-tól
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közzétette 2025-ös Programstratégiáját, összességében kicsit más, mint a korábbi éveké.


- A háttérben nagyon érdekes orosz-amerikai alku kezd kibontakozni, és ez Magyarországot is érintheti
- Kitálalt a kurszki csatáról az ukrán katona: ez történt valójában Oroszországban
- Összeomlott az akkumulátorgyártás Magyarországon
- A kisgyerekeket támadja ez a betegség - Csúcson van a magyar kórházak terhelése
- Pár nap alatt elszabadult a pokol: kegyetlen rezsimet takart a nyugatbarát álca
Portfolió menedzser
Vámháború, növekedési katasztrófa, igazságtalan adórendszer – Hallgatói kérdésekre válaszoltunk
A Checklist különkiadásában Madár István volt a vendégünk.
Gyártók: nincs mozgástér az élelmiszerek átadási árának csökkentésére
Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke volt a Checklist vendége.
Hova teszik a magyarok az állami pénzesőt?
Folytatódik a PMÁP-kamatok kifizetése.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Sikeres befektető online tanfolyam
Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!