
Makaói kaszinó
Immár 11-12 éves a sztori, de idén ősszel egyre gyakrabban jut eszembe az, amit a makaói Starworld kaszinóban futó igen nagy tétre menő pókerjátszmákról írtak még 2014 elején. A kínai szerencsejáték-birodalomban a világ ismert profijai mellett dúsgazdag ázsiai üzletemberek adrenalinvadászata zajlott zártkörű termekben, ahonnan kevés információ szivárgott ki. Egyszer azonban Tom Hall, az akkor Makaóban élő amerikai profi, leírta, mi történt odabent.
Óriási zsetonhalmok mögött ültek a játékosok, és olyan komoly volt a játék, hogy a legnagyobb, ötmillió hongkongi dolláros (akkoriban kb. 644 ezer amerikai dollárt érő) zsetonok
kifogytak a kaszinóból.
Ezért papírcetlikre is felírták ezt az ominózus összeget, hogy pótolják a hiányzó készletet. (Ma 5 millió hongkongi dollár mintegy 200 millió forintot ér.) Tom Hall már külső szemlélőként is úgy jellemezte a helyzetet: szívrohamot lehet kapni ezektől a hatalmas tétektől.
A világ legnagyobb pókerasztala
Most pedig ugorjunk az időben a jelenbe, az AI-beruházási versenyhez – a világ valaha volt legnagyobb asztalához, ahol a 2014-es ötmillió hongkongi dolláros zsetonhoz képest 5–10, sőt bizonyos esetekben 50–100 milliárd dolláros tétek repkednek. A makaói példa szimbólumainak segítségével vizsgáljuk meg, milyen játszma zajlik ma:
az egykori zártkörű pókerasztalok helyett ezúttal a világ szeme láttára folyik az AI-beruházási őrület.
Az asztalnál ülő dúsgazdag ázsiai üzletemberek helyén ma a hiperskálázó technológiai óriások ülnek, akik előtt – egy kivétellel – már kezd egy kicsit lefogyni a zsetonhalom. Fejőstehén-bizniszeikből származó pénzáramlásuk egyre nagyobb hányadát költik erre az újfajta AI-versenyre.
Mindeközben egy bőrdzsekis, ázsiai származású játékos előtt egyre nagyobb zsetonhalom tornyosul: ő ugyanis többször is lesöpörte már az asztalt. A legjobb lapok immár közel három éve szinte folyamatosan nála vannak. Az Nvidia, a Microsoft, az Alphabet, az Amazon és a Meta Platforms mellett az Oracle, a Broadcom és az AMD is ott lebzsel az asztal körül – de a legérdekesebb játékos kétségkívül a feltörekvő ifjú amerikai „pókersztár”, a világ jelenlegi legjobb játékosa ebben a versenyfutásban, az OpenAI-mezben, egy kisebb zsetonhalom mögött ülő Sam Altman.
Ő hiába a legjobb játékos jelenleg – a ChatGPT sikereinek köszönhetően –, startupként nem rendelkezik akkora zsetontömeggel, mint a többi résztvevő, akiknek más vállalkozásaik ontják a pénzt. Az egyre emelkedő tétű játékban 2025 őszére oda jutottunk, hogy Altman szinte minden körben más játékostársai segítségére szorul, hogy a licitversenyben bent maradhasson.
Az asztalnál többen is vannak, akik nagyon szeretnék, ha ez az ifjú titán nem esne ki pénzhiány miatt, ezért eleinte zsetonokat adtak neki kölcsön. Mostanra azonban, hogy a kaszinó kezd kifogyni a legnagyobb címletű játékpénzekből, egyre több milliárd dolláros értékű „zsetonhelyettesítő papírcetli” került elé.
Ez már a végjáték?
Ha pedig visszatérünk a makaói szimbólumhoz, az elmúlt hetek eseménysorában is láthatjuk ennek a metaforának az érvényét. A „papírcetlis zsetonteremtést” kitörő örömmel fogadták a részvénypiacok: történelmi léptékű árfolyamugrást láthattunk szeptemberben az Oracle-nél, és hasonló szárnyalást az AMD-nél októberben.
Sok más párhuzam mellett van egy olyan aspektus is, amely emlékeztet 1999 negyedik negyedévére, a technológiai buborék végső felfúvódásának időszakára. Akkor szinte minden releváns részvénytársaságot a kibontakozó új internetes világ nyerteseként értékelt a piac. Most is egyre inkább hasonló helyzet kezd kialakulni:
ebben a nagy AI-versenyfutásban szinte mindenkit győztesként lát a tőzsde.
Pedig az Egyesült Államok tényleg az a hely, ahol az aranyérmen kívül nem osztanak mást.
A befektetői társadalomnak érdemes lassan felkészülnie arra, hogy ez a mesterséges intelligencia területén sem lesz másként. A most győztesként beárazott sokadik helyezettek számára a kijózanodás pillanatai nem hoznak majd sok örömöt.
Addig azonban nagy valószínűséggel még előttünk áll egy 1999 vége–2000 eleje típusú begyorsulás.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Az építőipar jövője már nem várhat – AI, finanszírozás és hatékonyságnövelés a szakma csúcsrendezvényén
Minden kiderül a szektor legújabb trendjeiről.
Budapesti békecsúcs: azt mondják, Putyin nem akar békét – Csak Ukrajna kapitulációja elfogadható
Sorra kritizálják az európai vezetők a háború lezárására indított tárgyalásokat.
Egy korszak vége? – Az ukránok bemutatták az új csodafegyvert, a Sahed-gyilkos drónt
Videó is készült a General Cseresnja Bulletről.
Példa nélküli együttműködést jelentettek be a magyar biztosítási piacon
Eltűnnek a függő ügynöki hálózatok?
Jelentősen javult a német lakásépítő ágazat üzleti hangulata
Az ágazat túl van a mélyponton.
Elmondta Zelenszkij, szerinte miért nem volt jó ötlet Budapestre tenni a békecsúcsot
Az ukrán elnök ennek ellenére kész eljönni Magyarországra.
Ez lenne a megoldás Trump vámjaira? Újabb ország terelné a nyugdíjpénzeket hazai befektetésekbe
Az USA egyik legfontosabb kereskedelmi partnere.
Kifogytak a zsetonok: közeledik a végjáték a világ legnagyobb kaszinójában
Jónap Richárd írása.
CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?
Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések sze
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10
Az új világrend játékszabályai kezdenek kirajzolódni
A globalizáció évtizedeit a szuverenitás kora válthatja fel világ vezető think tankjeinek elemzései szerint. A nagy kérdés az, hogy a mindennapjainkat átalakító radikális változás előtt á
Bértranszparencia: mit jelent a HR számára, és miért kell most lépni?
A bértranszparencia már nem jövőbeli kihívás, hanem a jelen egyik legfontosabb HR-témája. Az EU 2023/970 számú irányelve új korszakot nyit a munkáltatók és a munkavállalók közötti bizalo

Marathon Digital Holdings - kereskedés
Szerdán eladtam a csomagom felét 23 dolláron, ez kb. 60% hozamot jelent. Azóta esik, a maradék hozama már 40% alá ment. Volt előtte pár hír, miszerint már több mint 50 ezer bitcoinja van a
Zsiday Afrikában (HOLD After Hours)
Az e heti vendég Zsiday Viktor, jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod

Maradt a befektetési fokozat: az S&P nem változtatta Magyarország besorolását
Az S&P péntek este (2025.10.10.) nem változtatott Magyarország szuverén adósbesorolásán: maradt a BBB-, negatív kilátással. Külön részletes értékelést ezúttal nem adtak ki. Regős Gá


Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
A garantált veszteség
Feltörhetetlen pénztárcák, elvesztett tízmilliók, fiktív kriptodevizák – új évaddal folytatódik a Préda
Egészen váratlan ajándék készül a nyugdíjasoknak - Ebbe beleremeg a költségvetés
Milyen hatásai lesznek a 14. havi nyugdíjnak?
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!