Hegyi Zsolt úgy fogalmazott, visszatekintve az elmúlt egy évre, voltak jobb és kevésbé jó hónapok, de egy dolog biztos: adataikból jól kirajzolódnak fejlesztéseik hatásai. Hozzátette, a célzott karbantartások, a mozdonybeszerzések és az Országos Haváriaközpont működése pozitív változásokat indított el.
A MÁV-csoport az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta, az első 12 hónap elteltével most már a téli és a nyári szélsőséges időjárás során szerzett tapasztalatok is rendelkezésre állnak, hogy a célzott flotta- és infrastruktúraerősítő lépések hatásait mérni lehessen.
Jelezték, az adatok azt mutatják, hogy a vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszer bevezetését követően elindított olyan intézkedések, mint a mozdonybeszerzések, a stratégiai pontokon elvégzett pályakarbantartások vagy épp a haváriakezelés új rendszere nem csupán egyszeri javulást hoztak, de fokozatos, trendszerű pozitív változásokat is be tudtak indítani. Azt írták, ezt részben az októberi adatok is tükrözik, mert
a tavalyi év hasonló időszakához képest négy százalékponttal lett jobb a vasút menetrendszerűsége.
Szeptemberhez képest ugyanakkor enyhe visszaesést mutatnak a számok.
Úgy fogalmaztak, ez nem független attól, hogy a vizsgált időszakban számos haváriahelyzettel szembesült a MÁV-csoport: egy Győrben keletkezett biztosítóberendezési kábeltűz például több napos jelentős zavart okozott, ami nemcsak az 1-es vonalat, hanem az egész Északnyugat-Dunántúlt érintette, és az ország más részeire is továbbgyűrűzött.
Az eladott ország- és vármegyebérletek, IC-helyjegyek és prémium helyjegyek száma két éve folyamatosan növekszik, a tavalyi év októberéhez képest mindegyik termék értékesítési számai emelkedtek.
Mára havonta közel egymillió ilyen terméket vásárolnak az ingázók,
a több utas természetesen hosszabb vonatokat és hosszabb utascsereidőt is jelent, ami a menetrendszerűséget kismértékben ronthatja, ezért a balatoni állomásokon és Kelenföldön bevezetett szektorjelölést a jövőben további vasútállomások peronjaira tervezik kiterjeszteni - áll a közleményben.
Emlékeztettek, a tíz miniszteri vállalás egyike volt a száz darab korszerű, új vagy használt vontatójármű beszerzése, amelyből októberben már több mint negyven teljesített szolgálatot országszerte. A nagy teljesítményű mozdonyok üzembe állásával minimálisra csökkent azon nagy kapacitású IC-vonatok száma, amelyeket még hagyományos V43-as mozdonyok vontatnak, és az új mozdonyok forgalomba állítása a teljes vasúti közlekedésre is pozitívan hat - áll a közleményben.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Tisztogatásba kezdett Zelenszkij a korrupciós botrány után
Az ukránoknál is kiverte a biztosítékot.
Húsz éve nem láttunk ilyet – Új sztárja van a feltörekvő piacnak?
Az S&P felminősítette Dél-Afrikát.
Figyelmeztetés érkezett Magyarországról, pillanatok alatt történnek drámai változások
Made in Hungary? Egyre kevésbé.
Újabb részletek derültek ki a hatalmas japán élénkítő csomagról
A pénzügyminiszter beszélt róla.
Ukrán szabotázs Zaporizzsjában? Leálltak az orosz katonai vonatok
Egy partizáncsoport vállalta magára.
Ha nem sokára úgyis kipusztulunk, legalább hagyjuk szafírba mart történetünket a Hold porában
Kész a terv civilizációnk esszenciájának megőrzésére egy jövőben, amiben talán már mi magunk sem létezünk.
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

