Előfizetői tartalom

Történelmi sikert ért el a Tesla - Masszívan nyereségesen gyárt elektromos autókat

Amikor a Tesla váratlanul bejelentette, hogy a tervezettnél egy héttel korábban közzéteszi harmadik negyedéves beszámolóját, sokan a vártnál kedvezőbb számokat sejtettek a dolog mögött. Akkora meglepetésre viszont aligha számított bárki, mint amilyennel Elon Musk és csapata előrukkolt az amerikai tőzsdék zárását követően. Kiderült ugyanis, hogy szerény veszteség helyett a Tesla masszív nyereséget ért el, döntően elektromos autók gyártásával és értékesítésével. Ez a bravúr még soha nem sikerült senkinek az iparágban. Ráadásul a jelek szerint aligha lesz szüksége a Teslának a sokak által emlegetett tőkeemelésre. Nem csoda tehát, hogy a befektetők valósággal rávetették magukat a vállalat részvényeire, amelyek több mint 10 százalékot erősödtek.

Minden fontos soron látványosan felülmúlták a várakozásokatA Tesla árbevétele meghaladta a 6,8 milliárd dollárt a harmadik negyedévben, amely több mint duplája volt a 2017 azonos időszakában elért árbevételnek. Ebben fontos szerepet játszott, hogy a core tevékenység, az autógyártó üzletág, a Tesla Energy üzletág, valamint a szerviz és egyéb szolgáltatások árbevétele...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés