Előfizetői tartalom

Devizahitelek: itt az Európai Bíróság nagy döntése

Portfolio
A magyar jelzáloghitelesek számára is érdekes ítéletet hozott ma az Európai Bíróság egy román ügyben. A testület ezúttal sem mondta ki, hogy a devizaárfolyam-kockázat áthárítása miatt semmis lenne a hitelszerződés, ehelyett arra hívta fel a figyelmet, hogy a kérdés csak akkor vizsgálható, ha az erre vonatkozó feltételről nem világosan és érthetően adott tájékoztatást a bank. Hogy ez az egyedi esetben fennáll-e, azt a román bíróságnak kell megvizsgálnia. Akik tehát abban bíztak, az ítélet hatására lavina indulhat el Magyarországon is, azoknak (legalábbis első értelmezésünk szerint) csalódniuk kell. Vannak persze további, magyar ügyek is a bíróság asztalán, kérdés, ezek sorsára milyen hatással lesz a mai ítélet.

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük az Európai Bíróság közleményét, a kiemelések is ebből vannak: "A külföldi pénznemben meghatározott hitelszerződések esetén a pénzügyi intézménynek elegendő tájékoztatást kell nyújtana a kölcsönfelvevő számára ahhoz, hogy ez utóbbi tájékozott és megalapozott döntést hozhasson Így az eladónak vagy szolgáltatónak...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés