
Régre nyúlik vissza az acélpiacon a hektikus ármozgás, hiszen 2005-ben vezették be az acélpiacon a havi árazást, azóta pedig folyamatosan ingadozik az acél ára. A meglehetősen volatilis piachoz szokott szereplők számára is kirívó volt az idei év eddigi időszaka, hiszen márciusban, illetve áprilisban olyan magas szintet ért el az acélár, amelyet sem az építőipar, sem a gépipar nem tudott tolerálni.
Több szereplő emiatt le is állította a különböző beruházásait, és a gépgyártók sem adtak le elegendő megrendelést - emiatt azóta jelentősen csökken az acél iránti kereslet, amely újbóli áresést hozott.
Januárban még senki sem sejtette
Pedig az év elején meglehetősen lassan indult be az európai acélpiac. 2022 elején senki sem számított arra, hogy kitör a háború, amikor azonban ez megtörtént, az elindított Európában egy pánikot. Mindenki félt attól, hogy hiány lép fel az acéltermékek területén, és olyan vásárlásokat végeztek bizonyos cégek, amelynek eredményeképp többhavi készletet halmoztak fel.
Vagyis nagyobb volt a kereslet, mint a készlet, emiatt az árak bizonyos termékek esetében, mint például a durva lemez, megduplázódtak
– mondta el a Portfolio-nak Furda Roland, az Épduferr Nyrt. acélkereskedelmi és gyártási vezetője. Hozzátette: „A termék januári gyártóművi ára 920-950 euró volt tonnánként, ez áprilisi megrendeléskor már elérte a 2200 eurót. Viszont ez a pánik május elejére lecsendesedett, és mivel Németországban is visszaesések vannak a gépek és berendezések gyártóinak rendelésállományában, emiatt nincs szükség annyi acéltermékre.

A vevők tehát az év első hónapjaiban bekészleteztek, ugyanúgy, mint a felhasználók, emiatt a piac teljesen megállt.
Elindult egy ellenkező irányú pánik, mert folyamatosan csökkennek az árak, a durva lemez ára pillanatok alatt 1600 euróra esett, a betonacél ára 1200-1300 euróról ezer alá csökkent.”
Egyelőre nem rendelnek
Furda Roland szerint mindaddig, amíg a korábban felhalmozott készletek a felhasználóknál nem fogynak ki, addig nem jelennek meg a gyártóknál újabb, érdemi megrendelés. A szakember szerint a gyártók sok esetben követik el azt a hibát a jelenlegi helyzetben, hogy csökkentik az áraikat annak érdekében, hogy a kevés megrendelés mellett is fenn tudják tartani a folyamatos termelést.
Az árcsökkenéstől ugyanakkor nem lesz több megrendelés.
Az biztos, hogy Európában az acéltermékek ára túl magas volt, ám ha figyelembe vesszük, hogy az energiaárak tavaly az utolsó negyedévtől kezdve a mai napig folyamatosan emelkednek, és az acélipar meglehetősen nagy energiafelhasználó, akkor nem indokolt ez a nagy visszaesés.”
Lehet védekezni ellene
Az Épduferr esetében több szempontból ugyanakkor pozitív az összkép. „Szerencsére jó időpontban vásároltunk és a szerencse mostanában sajnos hangsúlyosabbá is vált mint korábban az acéliparban.
Több tényező okoz turbulenciát a piacon, mint a korábbi években, ami a piac kiszámíthatóságát tovább rontja.
Ennek ellenére az elmúlt időszakban sikerült jó időzítéssel és jó ütemben végrehajtani beszerzéseinket és értékesítéseinket, így az ez évre tervezett forgalmunkat várhatóan félév alatt teljesíteni fogjuk” – mondta el Furda Roland, aki szerint azonban a volatilis piac máshol gondokat is okoz. „Mivel folyamatos a raktárkészletünk, a most megcsappant a kereslet hatására növekszik a készlet. A termékeinket stagnálva tudjuk eladni, sőt, folyamatos árcsökkentéssel értékesítjük július-augusztusig. Amit az ember kap pluszban, azt általában vissza is kell adni” – fogalmazott a vezető.
Csökkenő trend, hozzáadott érték
A jövőről szólva kijelentette:
nehéz megbecsülni, milyen irányba változik a piac, de jelenleg az látható, hogy az acélfelhasználás számos országban csökkenő trendet mutat, így a megrendelésállomány is folyamatosan csökken.
„A kínai gazdaság is esik, ez kihat az egész globális piacra. Idehaza az építőipari megrendelések az első negyedévben növekedtek.
A második negyedévben viszont azt tapasztaltuk, hogy mind a lakossági, mind az egyéb nagyobb beruházások csökkentek vagy leállították
A lakosság részéről is az volt a jellemző reakció, hogy elhalasztják az építkezést, vagy teljes mértékben leállítják azokat. Egy családi házhoz minimum 10 tonna betonacél szükséges, nem mindegy, hogy azt 4 millió forintért tudja megvenni az építtető vagy 8 millióért” – említett példát a szakember.
Az Épduferr ezért úgy tervezi, hogy a következő 2-3 hónapban a piachoz igazodva várhatóan csökkenti beszerzéseit, a meglévő készletet fogja forgalmazni és felhasználni. Részben már megérkeztek a vállalathoz az új feldolgozó berendezések is, melyekkel akár bérmunkában, akár különböző megrendeléseket fogadva tudja az acéltermékek, elsősorban lemeztermékek további feldolgozását vállalni a cég.
A tipikus acélkereskedelem helyett mostanra mindenképpen a szolgáltatásokat kell növelni, hogy a további feldolgozás révén folyamatosan fenn tudjuk tartani a megrendeléseket.
A kereskedelem inkább kiegészítő tevékenység, amely arra szolgál, hogy a feldolgozásra felhasznált alapanyagainkat megfelelő áron tudjuk beszerezni.”
A cikk megjelenését az Épduferr Nyrt. támogatta.
Fotó: Épduferr
Megjött a nagy bejelentés: Zelenszkij csütörtökön tárgyalna Putyinnal
Trump felszólítását követően jött az üzenet.
XIV. Leó pápa: érdekes felfedezés után beindultak a találgatások
Egy fényképre figyeltek fel.
Tárgyalna Putyin, máris reagált Zelenszkij - Háborús híreink vasárnap
Cikkünk folyamatosan frissül.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt! - díjmentes, interaktív előadás
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Amióta világ a világ, ilyen még nem történt az amerikai részvénypiacokon
Ha ez igaz, annak nagy tüzijáték lehet a vége.
Megrettent Amerika az üres polcoktól - Hamarosan nagy bejelentések jönnek a vámháborúban
Előrelépést ért el a kínai és az amerikai fél vasárnap.
Ez történt a héten 0511
Trump elnök rácsodálkozott, hogy a karácsonyi játékokat már májusban behozzák az országba az importőrök és nem karácsony előtti napon érkeznek az országba. A gond az, hogy a játékok 80-9
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Balásy Zsolt: Leérvelni a populistát
Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai nagymamák, szép nagy unokák és Merry Christmas lesz. Trump narratívájában juharszirup,...
T
A mester és a vállalkozó dilemmája
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester és az emberi viszonyok alakításával sikert elérő vállalkozó között. Miért van ez
Az osztalék portfólióm - 2025. április
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalékok: MO, T.Osztalékhozam (12 havi előretekintő): 5,47%.A portfóliómCompany NameSymbolCurrencyA
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé


- Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
- Itt a friss inflációs adat, beütött az árrésstop
- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Ingatlanpiaci elemző
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.