Előfizetői tartalom

Demján megmondta, mit kellene tennie a kormánynak

Portfolio
Az elmúlt 10 évben látszat GDP-növekedésről beszélhetünk, de még inkább csökkenésről - vélekedett előadásában Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke a szervezet csütörtöki rendezvényén, amelyen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is. A kormány és VOSZ korábban kötött együttműködését félidőnél értékelve a nagyvállalkozó több kritikát is megfogalmazott. Azt javasolta, hogy hozzon létre az állam egy beruházási alapot, ami éves szinten (a következő négy évben) 300-500 milliárd forintot tenne ki. Erre azért van szükség indoklása szerint, mert a vállalkozásoknak nincs tőkéjük. A VOSZ felszólaló képviselői elismerően nyilatkoztak a kormány legutóbbi programjáról, a munkahelyvédelmi akciótervről.

Nem volt növekedés A kormányzati ciklus felénél félidős értékelésről szóló rendezvényt szervezett a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. A rendezvényen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János, Cséfalvay Zoltán államtitkárok, valamint a VOSZ vezetői, többek között Demján Sándor, a szervezet ügyvezető elnöke. Az alapvető nehézségek...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés