Előfizetői tartalom

Így jött ki a fontos deficitszám (3.)

Portfolio
Tavaly az utolsó hónapban 84 milliárd forinttal költött kevesebbet az államháztartás központi alrendszere a bevételeinél. Ezzel a 2012-es összesített pénzforgalmi hiányszám 607 milliárd forintban alakult - közölte kedd délután a Nemzetgazdasági Minisztérium a két héttel ezelőtti előzetes adatokkal megegyező számokat. A mostani részletes tájékoztató alapján arról kaphatunk képet, hogy (pénzforgalmi szemléletben) hol következtek be a legnagyobb elcsúszások tavaly a költségvetésben, és ezt hogyan korrigálta a kormány. A részletes bevételi adatok alapján a tavalyi évről megállapíthatjuk, hogy a gazdálkodó szervezetek befizetései a terv alatt alakultak (főleg az alacsonyabb társasági adóbefizetések, eva-befizetések és a kisebb bankadóbevétel miatt), az áfabevételek szintén kisebbek lettek az előirányzatnál, és 12 milliárdot telefonáltunk be a költségvetésbe távközlési adó címen. A kiadási oldalon is találkozhatunk érdekességekkel: miközben a központi költségvetés kiadásait a kormány csökkenteni tudta, addig a TB-alapok kiadásai túlszaladtak. Itt a tervezettnél magasabb nyugdíjemelés, valamint a gyógyszertámogatások emelkedése játszott szerepet. Fontosabb részletek az online tájékoztatóról: 2013.01.22 16:10 NGM: nincs veszélyben az e-útdíj bevétel

Ez történt tavaly a központi költségvetésben Az NGM a mostani tájékoztatójában is hangsúlyozza, hogy a 607 milliárdos, GDP-arányosan 2,1%-os deficit "jó alapot ad arra, hogy teljesüljön - az ECOFIN Tanács ajánlása és a magyar Kormány vállalása szerint a magánnyugdíjpénztárból átlépők miatti 50,9 milliárd forintos többletbevétellel nem számolva - a kitűzött 2,7%-os...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés