Előfizetői tartalom

Közel a rekord - Varga magyarázta a költekezést

Portfolio
Az országgyűlés keddi ülését az idei költségvetés hetedik módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájával indítják a képviselők. A kormány a legújabb módosításokkal bruttó módon 255 milliárd forinttal emeli meg a kiadásokat, ennek fedezetéül részben 84 milliárd forinttal csökkenti az Országvédelmi Alapot. A fennmaradó 171 milliárd forintos kiadás (E.On-vásárlás és takarékszövetkezetek) indoklása szerint nem érinti az államháztartás eredményszemléletű egyenlegét. Elemzők szerint azonban még így is kockázatos lépést hajt végre a kormány és egyre inkább bebizonyosodik: a választások felé közeledve lazít a gyeplőn. Varga Mihály az expozéjában hangsúlyozta: a mostani javaslat az eddigi eredményeket kívánja megőrizni.

Kedden kilenc órakor kezdődött el a parlament ülése, melynek első napirendi pontja a Varga Mihály által szombaton beterjesztett költségvetési módosító javaslat általános vitája. Az országgyűlés ezzel már a hetedik alkalommal fogja átírni az idei büdzsét, vagyis kezd közelíteni a tavaly felállított rekordhoz, amikor kilencszer írták át a költségvetést. A menetrend...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés