Előfizetői tartalom

Lázár: nem elég a 10 százalékos rezsicsökkentés

Portfolio
Az emberek nehéz megélhetésére tekintettel idén a rezsi, a nyugdíj és a fizetés lesznek a kormány fő témái, a januári 10 százalékos rezsiköltség-csökkentés pedig nem elégséges - többek között ezekről beszélt az MTI-nek adott interjújában Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár érvelése szerint "ma Magyarországon sok szakértő azt mondja, hogy legalább 30 százalékkal drágább a gáz és az áram annál, mint amit egy család vagy egy nyugdíjas ki tud fizetni". Szavai szerint az év eleji lakossági 10%-os gáz, villamosenergia és távhő ár árcsökkentést az emberek elmúlt két évi komoly áldozathozatala, "fogösszeszorítása" tette lehetővé és majd következik a víz- és a szemétdíj árcsökkentése. A politikus cáfolta, hogy az elmúlt kétévi kormányzati intézkedések megszorítások lettek volna és úgy fogalmazott: "a magyar választók joggal reménykedhetnek abban, hogy "2013-ban már békén hagyja őket a kormány".

Kapcsolódó cikkünk2013.01.08Kiterjesztené a kormány a rezsicsökkentéstAz áldozatvállalás meghozta az eredményét Az államtitkár szerint az emberek - azok is akik a Fideszre szavaztak, és azok is akik nem - a "fogakat összeszorítva, időnként nagyon rossz hangulatban", de "kellő bölcsességgel" vették tudomásul, hogy meg kell változtatni az országot ahhoz, hogy a gazdasági-társadalmi...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés