Előfizetői tartalom

Már az ipar is szenved - Van itt Mercedes-hatás, de ez sem elég (2)

Portfolio
Rosszul kezdte a harmadik negyedévet a recesszióba került gazdaság: az egyetlen húzószektorának számító ipari termelés is visszaesett. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított termelési index júliusban 1,2%-kal csökkent. Az adat megegyezi az előzetessel, a mai részletes számokból viszont az is kiderül, hogy az exportrendelések elmaradnak az egy évvel korábbitól, illetve, hogy a kivitel inkább stagnál, mintsem növekedik. A nyugati konjunktúra lassulásának kitett szektornak azért még vannak tartalékai, hiszen a teljes rendelésállomány egyelőre magasnak mondható. Ezzel együtt elmondható, hogy amennyiben az ipar nem javít a teljesítményén, úgy a várakozásokkal ellentétben nem kerül ki a technikai recesszióból a magyar gazdaság a harmadik negyedévben.

A friss adatok alapján elmondható, hogy az ipar trendjét tekintve csökkenő termelési pályán van:A folyamat mögött a gyenge külső kereslet miatt csak stagnáló exportértékesítések, illetve a folyamatosan zsugorodó belföldi eladások állnak:Az európai konjunkturális kilátások a hazai üzleti hangulatra is rányomják a bélyegüket, ezért a kilátások sem túl fényesek.Annál...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés