Előfizetői tartalom

Matolcsy a jegybankról: bátran kell élni a szokatlan eszközökkel

Portfolio
Rövid időn belül harmadszor "szólalt meg" Matolcsy György a magyar médiában. A nemzetgazdasági miniszter a HírTV-nek adott, péntek este sugárzott interjújában beszélt a kormány gazdaságpolitikájának eddigi eredményeiről, a legutóbbi spekulációs támadásról (ennek kapcsán a JP Morgan amerikai bankot spekulációs befektetői csapatnak nevezte), valamint arról, hogy milyen elképzelései vannak a kormánynak a Magyar Nemzeti Bank új vezetésével. Azt is elárulta, hogy a kormány az új felsőoktatási tervek miatt 20-30 milliárd forintot csoportosít át a 2013-as költségvetésben az általános tartalék terhére. A tárcavezető egyúttal üzent az energiacégeknek is. Matolcsy szerint még mindig nem biztos, hogy jövőre lesz devizakötvény-kibocsátás.

Jönnek a jobb idők "Rangsorok és jegyek helyett engedje meg, hogy azt mondjam, hogy lezártunk egy szakaszt 2010 közepén. Egy olyan pénzügyi válsághelyzetet örököltünk, amelyben elfutott az államadósság, elfutott a költségvetés hiánya, mélyponton volt a foglalkoztatás, csúcson volt a munkanélküliség, az embereket és az önkormányzatokat pedig agyonnyomta a devizaadósság....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés