Előfizetői tartalom

Kulcsfontosságú képességek: egy generáció alatt el lehet rontani

Portfolio
Nagyon nagy különbségek mutatkoznak még egyes fejlett országok között is, amikor a népesség egyes, a munkaképességet is alapvetően meghatározó képességeiről (skills) van szó. Az OECD friss tanulmányában 24 ország felnőtt lakosságát vizsgálta, és úgy találták, míg az olaszok és a spanyolok negyedének alacsony a képességi szintje, a finnek és japán körében vannak legtöbben magas szintű képességekkel. Továbbá a kapott eredmények alapján úgy tűnik, a fontos alap és kiegészítő képességek terén akár egy generáció alatt nagy változások történhetnek, mindkét irányban. A ma 55-65 éves britek például a vizsgált országok közül az élen szerepeltek, míg a 16-25 éves britek már az utolsók közt teljesítenek. Eközben a koreaiak és finnek hatalmas előrelépést értek el.

24 országban 166 ezer 16-65 év közötti ember képességeit tesztelte az OECD PISA for Adults (PISA, képességteszt felnőtteknek) című kutatásában. A felmérés eredménye szerint a részt vevő országok (Ausztrália, Ausztria, Belgium, Kanada, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Olaszország, Japán, Dél-Korea, Hollandia, Norvégia...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés