Előfizetői tartalom

Nyugdíj: meglepő formában indulnak el az állami számlák

Szabics András Zsolt
Hétfőn elfogadta az Országgyűlés a társadalombiztosítási egyéni számlák felállítását, ezzel közel 2,5 éves várakozás után végre a kormány teljesítette ígéretét. Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok ellenére úgy látszik, hogy a korábban visszalépő magánnyugdíjpénztár tagok befizetései (nyugdíjjárulékai) is az állami számlára kerülnek. Az általános vélekedéssel ellentétben azonban ez nem tekinthető valós számlának - csak nyilvántartási számlának-, nincs mögötte sem tőke, sem befektetés, az ott lévő összegek alapján nem fognak nyugdíjat fizetni. Rogán Antal igaz elmondta, hogy gondolkoznak ezen a lehetőségen, konkrét döntés nincs, a választásokig pedig várhatóan nem is lesz. Túl nagy lélegzetvételű döntésről van szó, amely politikai kockázatokat is hordoz, ráadásul az idő sem sürgeti a kabinetet.

A kommunikáció már régen félrement Bizonyára mindenki emlékszik 2010 végére, amikor Matolcsy György bejelentette, hogy a magánnyugdíjpénztári szabályozást alapjaiban változtatják meg, és olyan feltételeket határoznak meg, amelyek alapján a tagoknak vissza kell lépniük az állami pillérbe. A "kiszerződés" miatt a tagok 97%-a el is hagyta a pénztárát, tette ezt többek...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés