Előfizetői tartalom

Varga: jövőre is 2 százalék körüli hiánnyal tervezünk

Portfolio
"Szeretnénk, ha a fegyelmezett fiskális politika folytatódna, azaz nem tervezzük, hogy a 2% körüli hiánytól jelentősen elmozduljunk" - többek között ezt a határozott üzenetet fogalmazta meg a Bankszövetség pénteki testületi ülése után az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szavai szerint a működés szintjén nullás költségvetés mellett többek között a beruházásokra adott források okozhatnak deficitet. Felrótta, hogy túlságosan magas a magyar gazdaságban a készpénz használata, így ennek szűkítését és az elektronikus fizetés elterjesztésének segítését célozzák. Az Erste Bank Hungary Zrt.-be történő állami bevásárlás már a küszöbön áll, az első félév végéig megszülethet a megállapodás.

A terjedelmes Varga Mihály-interjú főbb üzenetei:"A magyar bankrendszerben még mindig viszonylag magas a nem teljesítő hitelállomány aránya és dolgoznunk kell azon, hogy a következő években ez az arány csökkenjen" "Szeretnénk, ha a fegyelmezett fiskális politika folytatódna, azaz nem tervezzük, hogy a 2% körüli hiánytól jelentősen elmozduljunk." "Célul tűztük ki magunk elé...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés