FONTOS Óraátállítás 2024: kezdődik a nyári időszámítás
 
Előfizetői tartalom

Ausztriát is simán lenyomjuk, pedig bérekről van szó

Portfolio
Az elmúlt egy évben jelentősen emelkedtek a lakásárak hazánkban, így emiatt a mostani vásárlók talán kedvezőtlen helyzetben érzik magukat. Pedig még így is sokkal jobban járnak, mint 2007-ben vagy akár 2000-ben. Előbbihez képest több mint negyedével kisebb terhelést jelent ugyanis jelenleg lakást venni. Bár a lakásárak már közel a 9 évvel ezelőtti szinten vannak, a jövedelmek jelentősen bővültek 2007 és 2015 között. Összességében Európa más országaival összehasonlítva is elmondható, hogy még a mostani piaci környezetben is sok államnál könnyebb hazánkban lakást vásárolni. A budapesti nettó béreket figyelembe véve például a külsőbb kerületekben már 6 évnél is kevesebb fizetést kell félretenni egy otthon megszerzéséhez.

Magyarország nagyon előkelő helyen áll a lakások hozzáférhetőségének rangsorában, 2010-hez képest az egyik legkedvezőbb helyzetben vannak a magyar vásárlók, csupán Spanyolországban és Hollandiában javult jobban a helyzetük. Hazánkban 2015 végén több mint 15 százalékkal volt könnyebb a lakásvásárlás, mint 2010-ben. 2007 végével összehasonlítva valamivel még nagyobb...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés