Eltűnhet a Rózsadomb szégyenfoltja

2017. március 20. 14:37    
nyomtatás
 
Megkezdődhet a romos állapotban lévő egykori SZOT-üdülő helyére tervezett társasház építése, miután a beruházó Rózsadomb Panoráma Kft. megkapta a jogerős építési engedélyt. A II. kerületi Vérhalom utcában álló épületet egy 100 lakásos társasházzá alakítják át.


Lakás Konferencia 2017

A Portfolio által szervezett Lakás Konferencia 2017 egyik kiemelt témájaként a hazai lakáspiac és az új építésű lakóparkok előtt álló lehetőségekkel és kihívásokkal foglalkozunk, részletezve az árak, a támogatások, a hitelek, a műszaki fejlődés lehetőségeit és irányait, illetve a szektort komolyan érintő munkaerőpiaci kihívásokat. A Portfolio LAKÁS 2017 kiállítás és vásár kísérőrendezvénye március 24-én kerül megrendezésre.


Jogerőre emelkedett a II. kerületi Vérhalom utca 17-19. szám alatti ingatlanra tervezett 100 lakásos társasház építési engedélye. A beruházó a budai panorámát évtizedek óta csúfító, életveszélyes műszaki állapotú torzó helyén építi meg az új társasházat, szem előtt tartva a meglévő zöldfelületek növelését. A kivitelezés, munkaszervezés során a környéken élők érdekeit is figyelembe veszik majd. Az épület befejezését követően rendezik a szomszédos közterületeket: szélesebb lesz az út és a járda, egyszerűbb lesz a környéken az autós és gyalogos közlekedés.

Korábban sikerült bejárnunk is a hírhedt épületet, amiről exkluzív fotókat ebben a cikkünkben közöltünk.

Az építési tervdokumentáció összeállítását egy országos tervpályázat előzte meg a Magyar Építész Kamara bevonásával. A tervpályázat eredményei alapján a beruházó a fejlesztést az Építész Stúdió Kft. által megálmodott koncepció szerint valósítja meg. A projekt kivitelezése a jogerős építései engedély birtokában legkésőbb nyár elején megkezdődik.



A korábban a CIB tulajdonában álló SZOT-üdülő értékét a bank 16 millió euróban, majd az ingatlanpiaci fellendülés okán 20 millió euróban - több mint 6 milliárd forintban - határozta meg. Az épületet akkor a Waberer's fuvarozócégből kiszállt Wáberer György nevével is összefüggésbe hozták.
2014.06.06 14:18 Elképesztő képek! Ez vár Budapest milliárdosaira

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
X
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír





Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium