Nagyobb lakást, jó helyen, kedvező áron - Csak kettőt választhatsz
Alapterület
Megoszlanak a vélemények arról, hogy mekkora lakás az ideális egy négyfős család számára. A hongkongi néhány négyzetméteres mikro otthonoktól a több ezer négyzetméteres családi farmokig hatalmas a szórás. Magyarországon a legutóbbi népszámláláskor az átlagos lakásméret - a családi házakkal együtt - 78 négyzetméter volt. A most épülő új lakások átlaga viszont eléri a 97 négyzetméteres alapterületet, a tendencia tehát az, hogy folyamatosan nő az átlagos alapterület.Ehhez képest az egy lakásban lakók száma csökken, településtől függően többnyire két-három ember él egy lakásban, a nagyvárosokban és bizonyos elnéptelenedő falvakban viszont ez inkább a két főhöz közelít. Az egy főre jutó lakóterület tehát növekszik, jelenleg 30-40 négyzetméter között van.

Ahhoz, hogy szobának lehessen nevezni egy helyiséget, minimum 12 négyzetméteresnek kell lennie és legalább egy ajtaja, egy közterületre, udvarra, kertre vagy üvegezett verandára nyíló ablaka kell, hogy legyen. Ezen túl fontos, a fűthetőség és az, hogy rendelkezzen egy minimum 2 méteres egybefüggő falfelülettel is. Félszobáról akkor beszélünk, ha egy helyiség alapterülete nem éri el a 12 négyzetmétert, de meghaladja a 6-ot és a szobához hasonló paraméterekkel bír. Számításaink szerint egy 24 négyzetméteres nappali-konyha és az abból nyíló három, 8-10 négyzetméteres szoba, valamint egy 4 négyzetméteres fürdőszoba és wc már elég lehet egy családnak, vagyis 60 négyzetméter körül van az a lakásméret, ami 4 fő esetén minimálisan szükséges. A most épülő új lakásoknál például a legkisebb nappali plusz 3 hálós lakások alapterülete 56 négyzetméter.
Komfortfokozatok
A komfortfokozat a lakásnak a közművekkel, fűtéssel, vizes helyiségekkel és egyéb kényelmi berendezésekkel való ellátottságára utal. Összkomfortos egy lakás, ha van legalább egy 12 négyzetmétert meghaladó lakószobája, főző- és vizes helyiségei, WC-je, valamint közművesített, melegvíz ellátással és központos fűtési móddal rendelkezik. Központos fűtési módnak tekinthető a távfűtés, egyedi központi fűtés vagy cirkófűtés. Komfortos lakásnál is a fenti feltételeknek kell teljesülniük, de központos fűtés helyett egyedi fűtési mód - szilárd vagy olajtüzelésű kályha, elektromos kályha vagy gázfűtés - is megengedett. Félkomfortos egy lakás, ha van legalább egy 12 négyzetmétert meghaladó lakószobája, főzőhelyisége, fürdőhelyisége, vagy WC-je, villany és vízellátása valamint egyedi fűtési móddal rendelkezik. Komfort nélküli kategóriába sorolható az a lakás, amely a félkomfortos feltételeknek nem felel meg, de van legalább 12 négyzetmétert meghaladó lakószobája, főzőhelyisége, lakáson kívüli WC-je, egyedi fűtési módja és vízvételi lehetősége.Amennyiben a legnagyobb szoba mérete is kisebb, mint 12 négyzetméter - de legalább 6 -, van ablaka vagy üvegezett ajtaja, fűthető és akár a lakáson kívül is, de van WC és vízvételi lehetőség abban az esetben szükséglakásról beszélünk. Azokat az összkomfortos lakásokat pedig, amelyekben két vizes helyiség és két WC van, duplakomfortos lakásnak hívjuk.

Elhelyezkedés
Elhelyezkedés alapján is nagy árkülönbségekkel találkozhatunk, Budapesten belül kerületi szinten háromszoros különbségek vannak, országosan a járások között ugyanez több, mint tízszeres is lehet. Lakásvásárlásnál éppen ezért az elhelyezkedéssel lehet a legtöbbet spórolni. Egy belvárosi egyszobás lakás árából az agglomerációban akár egy 60-80 négyzetméteres több hálószobás lakás is megvásárolható.Újat vagy használtat?
Szintén kompromisszum kérdése, hogy a drágább új lakást, vagy az olcsóbb használtat válasszuk, esetleg egy olcsóbb helyen vegyünk újat vagy a drágább környéken használtat? Abban az esetben ha családdal költözünk érdemes a CSOK szempontjából is elgondolkodni egy új lakáson, 3 gyerek esetén például az új lakásokra kapott 10 millió forintos támogatás lehetővé teszi, hogy egy 65-70 négyzetméteres lakásnál 150 ezer forinttal többet költsünk négyzetméterenként.

A cikk megjelenését a Fagyöngy Lakópark fejlesztője, a RedWood Holding Kft. támogatta.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Törökországban tárgyalhat egymással Putyin és Zelenszkij, de azért vannak feltételek - Háborús híreink vasárnap
Cikkünk folyamatosan frissül.
Megjött a nagy bejelentés: Zelenszkij csütörtökön tárgyalna Putyinnal
Trump felszólítását követően jött az üzenet.
XIV. Leó pápa: érdekes felfedezés után beindultak a találgatások
Egy fényképre figyeltek fel.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt! - díjmentes, interaktív előadás
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Amióta világ a világ, ilyen még nem történt az amerikai részvénypiacokon
Ha ez igaz, annak nagy tüzijáték lehet a vége.
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Február 11-én vásároltam a mostani csomagom első adagját, szerintem három hónapig még sosem tartottam a MARA-t, mindig sikerült viszonylag gyorsan 20-30%-kal kiszállni belőle. Most éppen +8,6%
Balásy Zsolt: Leérvelni a populistát
Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai nagymamák, szép nagy unokák és Merry Christmas lesz. Trump narratívájában juharszirup,...
T
A mester és a vállalkozó dilemmája
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester és az emberi viszonyok alakításával sikert elérő vállalkozó között. Miért van ez
Az osztalék portfólióm - 2025. április
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalékok: MO, T.Osztalékhozam (12 havi előretekintő): 5,47%.A portfóliómCompany NameSymbolCurrencyA
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé


- Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
- Itt a friss inflációs adat, beütött az árrésstop
- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Ingatlanpiaci elemző
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.