Előfizetői tartalom

Káprázatos luxusberuházások árasztják el az országot (TOP 10 sztori - 10.)

Portfolio
Míg tavaly mindössze egy épületet, az egyébként már évek óta átadásra készen álló Bálnát sikerült megnyitni, az idei év bővelkedett gigantikus látványberuházásokban. A 2014-ben esedékes három választás miatt már az év elején sejthettük, hogy igazi átadásdömpingre számíthatunk, de így decemberben kijelenthetjük, hogy megnyitók, szalagátvágások és avatások soha nem látott cunamija öntötte el az országot az idén. Ráadásul nem elég, hogy tucatnyi beruházás fejeződött be (némelyik többször is), új ötletek is napvilágot láttak, így biztosak lehetünk benne, hogy ha a következő évek nem is, 2018 biztosan átadások tömegével kecsegtet majd. Évzáró top 10-es sorozatunk első részében összegyűjtöttük 2014 legnagyobb látványberuházásait.

A tervezettek. 10. Konferencia központ a DunánálJúnius közepén adtak hangot annak a kormányzati szándéknak, hogy négy éven belül - a következő választásokig - megépülhet Budapesten egy 4-5 ezer fő befogadására alkalmas új kongresszusi központ. A magyar állam 2014 elején vásárolta meg a Trigranit cégcsoporttól a Millenniumi Városrészben, a Művészetek Palotája mellett...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés