Előfizetői tartalom

1700 milliárdot is leköthet Orbán vidékjáró körútja

Akár az 1700 milliárd forintot is elérheti a Modern Városok Program 23 állomásának teljes fejlesztési keretösszege, amelynek minél nagyobb részét EU-pénzekből tervezi finanszírozni a kormány erős költségkontroll mellett - mondta el a Portfolionak adott interjúban Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszter-helyettese azt vázolta, hogy a program az idei és jövő évi előkészítés után igazán csak 2018-ban pörög fel, ami meg is látszik majd az állami költségvetés megfelelő soraiban. Még ezt megelőzően akár több százmilliárdos többlet deficitet okozhat azonban az, hogy Brüsszel nem fizeti ki az idehaza megemelt előleg számlák teljes egészét. Ezt a terhet bevállalja a kormány, hogy tudatosan versenyelőnyt adjon a nyerteseknek és így könnyebben, gyorsabban meg tudják valósítani a projektjeiket.

Portfolio: Bár a kormányfő a 23 megyei jogú városból 19-be már ellátogatott, azaz végéhez közeledik a Modern Városok Program megállapodás-kötési szakasza, mégsem könnyű átlátni, hogy milyen célokat szolgál a program és mekkora a bejelentett sokféle fejlesztés együttes finanszírozási szükséglete. Milyen keretösszegű fejlesztési programról beszélhetünk? Csepreghy...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés