Előfizetői tartalom

A bónusz miatt pörgették fel az EU-pénzek kifizetését?

Portfolio
Miután az első fél évben teljesült a kormányzat által előírt időarányos kifizetési érték, a hazai pályázati intézményrendszernek az uniós források kifizetésével foglalkozó munkatársai a napokban négyhavi bónuszt kapnak - tudta meg a Világgazdaság meg Csepreghy Nándortól, a Miniszterelnökség helyettes államtitkárától. A közszférás bónuszt egy februári kormányhatározat tette lehetővé a 2007-2013-as uniós források maximális lehívása érdekében, de a határozat a május végi kifizetési teljesítményt veszi figyelembe, így elképzelhető, hogy a májusi, meglepően nagyra sikerült támogatás-kifizetés összefüggött a bónusz elérésének céljával is. Csepreghy jelzése szerint ha továbbra is megfeszítetten dolgoznak a munkatársak, akkor elérhető a második négyhavi bónusz is, illetve a felfüggesztett GOP-források tekintetében néhány héten belül megszületik a megállapodás Brüsszellel. A tárca ma délután kiadott közleménye szerint mintegy 2200 kormánytisztviselőt érint a plusz juttatás, amely kétszer négyhavi bónusz esetén 3 milliárd forintot jelent majd. Ez egy főre vetítve 1,36 millió forintot jelent átlagosan, amelyből tehát most ennek felét kapják meg az érintettek.

Sikeres májusi felpörgetésCsepreghy emlékeztetett a lapnak arra, hogy a június végére előírt szintet már június 10-én elérte az uniós kifizetések értéke. Érdemes emlékeztetni azonban arra, hogy a bónusz kifizetését lehetővé tevő 1060/2015. (II. 18.) Kormányhatározat a kifizetési cél teljesítésének mérésére idén két referencia dátumot határozott meg, ezek egyike...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés