Előfizetői tartalom

Csepreghy: 217 milliárdnyi EU-pénzt kap a magyar turizmus

Portfolio
A turizmus a magyar gazdaságpolitika mindkét célját, a gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás-bővítést tekintve egyaránt stratégiai jelentőséggel bír, így a szektor a fejlesztéspolitikának is kiemelt területe. Ennek megfelelően a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében összesen 111 milliárd forint, a Terület és Településfejlesztési Operatív Programban pedig 106 milliárd forintot fordítunk a turisztikai fejlesztésekre a következő öt évben - hangsúlyozta egy mai szakmai konferencián tartott előadásában Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára többek között kiemelte a turizmus hazai GDP-ben és foglalkoztatásban betöltött jelentős szerepét, az innováció és például a gyógyvízkutatás alapján létrejövő új szolgáltatások terjesztésének fontosságát, valamint hangsúlyozta azt is, hogy a megosztáson alapuló, vagy közösségi gazdaság (sharing economy) nem fenyegeti a professzionális turisztikai szolgáltatókat.

Csepreghy a Miniszterelnökség által kiadott összefoglaló szerint többek között az alábbiakat hangsúlyozta előadásában: A turizmus Európa majdnem minden országában erősödött az utóbbi években, amivel párhuzamosan egyre élesebbé vált a verseny a célországok között. Magyarországon a turizmus adja a GDP 8,8 százalékát, miközben a foglalkoztatásból összesen 11,3 százalékkal...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés