Előfizetői tartalom

Már most borítékolható az újabb gazdasági csoda

Portfolio
Az ázsiai országok gazdaságai annak ellenére lassulnak le, illetve esnek vissza, hogy az utóbbi évtizedekben az óvatosság mintaképeivé váltak. Úgy látszik éppen a korábbi exportorientált gazdaságpolitika jutott zsákutcába a fejlett piaci kereslet visszaesése miatt, azonban ezen kívül számos olyan lépés is történt, ami károsan visszafogta a belföldi fogyasztást. Emiatt fordulhatott elő, hogy a válságban nem váltak szét a fejlett és feltörekvő ázsiai országok, azonban a korábbi hibákból tanulva új útra léphetnek a gazdaságok, ami megalapozhatja a következő évtized magasabb növekedését. A korábbi évtizedekkel ellentétben mostantól egyre inkább a belföldi fogyasztásra kell helyezni a hangsúlyt, miközben az országoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a munkaintenzív iparágakra.

Kettős szorításban Ázsia. A legtöbb ázsiai ország az utóbbi években az óvatosság mintaképévé vált, hiszen amíg például az amerikai és európai háztartások egyre gyorsabban adósodtak el, addig az ázsiaiak szép lassan gyűjtögették a megtakarításaikat. Amíg a gazdag országok bankjai egyre több kockázatos eszközt tartottak, addig az ázsiai bankoknál ezek a kockázatos...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés