Előfizetői tartalom

Félelmetes évek, bennfelejtett mérgek - Sötét az ég a német bankok felett

Portfolio
Elképedt a német közvélemény néhány hete, amikor kiszivárgott egy jelentés, mely szerint bankjaik mérlegében több mint nyolcszáz milliárd eurónyi toxikus eszköz virít. Megnyugodtak, amikor a hatóságok igyekeztek ezt cáfolni, és arról beszéltek, hogy az ebből fakadó veszteség "mindössze" 200 milliárd euró lehet. Van egy félelem, amely azonban ugyanolyan erős, ha nem erősebb, mint néhány hete: Németországra a japán szindróma, vagyis egy elvesztegetett évtized várhat zombi bankjai miatt. A szeptemberi választások árnyékában a német kormány "semmi rosszat" nem szeretne tenni, így most épp egy olcsó "rossz bank" modellel kísérletezik. Könnyen meglehet azonban, hogy már így is tetemes késésben vannak: a pénzügyi szektor reformjainak hosszú idő óta tartó halogatása keményen megbosszulhatja magát.

Sötét a helyzetkép. Kapcsolódó cikkünk2009.04.29 13:50 A rémületbe kergette Németországot egy titkos banki jelentésNémetország bankrendszere elavult, nem elég profitábilis, túl sok szereplőből áll, és bár túlélte a válság első szakaszát, a recesszió mélyülésével nagy kihívások fogják még írni - vélik Európa legnépesebb országa pénzügyi rendszerének ismerői....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés