Már régóta köztudott volt, hogy a származtatott piacok rendszerszintű kockázatokat hordoznak magukban, a kormányok pedig csak most jutottak el oda, hogy látványos lépést tehessenek a probléma leküzdésére. A hónap végére az európai piacon már nem lehet majd CDS-ekkel titokban kereskedni, a tranzakcióba minden esetben egy központi klíringház fog bekapcsolódni, ami kezeli és összegyűjti a szükséges letéteket. Azonban itt még nem áll meg dolog, hiszen olyan termékekre is ki akarják szélesíteni a szabályozottságot, mint például a kamatswap ügyletek, amik a nyugdíjalapoknál meghatározó jelentőséggel bírnak. Az elvétve fellelhető pesszimista hangok ellenére a piaci szereplők többsége üdvözölte a kezdeményezést, egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy a lobbisták mennyiben tudják majd a politikusokat eltántorítani.
A szabályozói szigorítások előzetes várakozásainknak megfelelően tovább folytatódnak, a legfrissebb hírek szerint pedig a tőzsdén kívüli ügyleteket (OTC) is utolérheti a váltás. Az nevéből következően az OTC piac is egy nem szabályozott piac, ahol a kereskedést gyakorlatilag teljes anonimitás fedi, a tervek szerint pedig ezt a gyakorlatot kellene egyszer és mindenkorra megváltoztatni...
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint.
Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint.
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!
Signature előfizetés