Előfizetői tartalom

Remegő visszatérés után is marad a bizonytalanság (Wealth Management)

Portfolio
A mai napon tartott Portfolio.hu Wealth Management konferencia első szekciójában a vagyonkezelési piac kilátásairól volt szó. Dr. Dietz Miklós előadásából kiderült, hogy a 2009-es visszapattanást követően 2010 koránt sem lesz könnyű esztendő, a McKinsey szakértője szerint a visszarendeződés után a befektetési kockázatok magas szinten állandósulhatnak. A magyar piac jól teljesíthet a következő években, hiszen a vagyonkezelési piac még mindig a kezdeti stádiumában van, a befektetők által elvárt magasabb kockázati prémium miatt viszont sokkal nagyobb hangsúlyt kell majd fektetni az ügyfélkommunikációra, és az innovációra. Az Aberdeen portfólió menedzsere szerint rövid távon csökkent a görög csőd valószínűsége, azonban a következő két-három évben még valós kimenet lehet egy adósság-átstrukturálás. A periféria országok viszont nem jelentenek nagyobb növekedési veszteséget az EU-nak, hiszen az összesített GDP-hez való hozzájárulásuk kisebb, mint a vezető gazdaságoknak.

A tavalyi előadásomban három dolgot próbáltam megjósolni 2009-re, a történelem pedig azt bizonyította be, hogy nem voltak a valóságtól elrugaszkodottak a várakozásaim. Az biztos, hogy a tavalyi Wealth Management konferencián az átlagosnál jóval optimistább voltam, ez az optimizmus azonban most már korrigálódott - mondta el Dr. Dietz Miklós, a McKinseytől. A legfontosabb üzenete...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés