Bank

Orbán Viktor: folytatjuk a devizahitelesek megmentését

Portfolio
A magyar kormány folytatja azt a politikáját, hogy segítse a devizában eladósodott családokat - mondta hétfőn az Országgyűlésben Orbán Viktor a Reuters tudósítása szerint. A miniszterelnök szerint "a kormány első helyen a deviza jelzáloghitelekkel" fog foglalkozni, és tovább tárgyal a bankokkal, hogy megnézzék, miként lehet megmenteni azokat, akiket eddig nem mentettek meg. A JP Morgan mai elemzésében felvetette, hogy az új jegybanki vezetéssel nőtt a jegybanki devizatartalék felhasználásának esélye a devizahitelek kezelésére.
Az Index tudósítása szerint Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő hétfőn az Országgyűlésben kifogásolta, hogy a kormány részéről senki sem fogadta a Jobbik szervezésében tüntető devizahiteleseket, akik ezután a Jobbiknak adták át követeléseiket. Ezután arról beszélt, hogy a devizahitelesek négyötödén nem segített a kormány. "Nem vagyok ellendrukker, én azt értékelem" - mondta arról, hogy legalább húsz százalék segítséget kapott. De az elmúlt hetek utalásaiból arra következtet, hogy a kormány a továbbiakban már nem akar segíteni a hiteleseken.

Orbán válaszában elmondta: örül, hogy ez a "valóban fontos" kérdés a parlamentben is szóba került. "Magyarország már eddig is rengeteget tett a hitelesekért - tette hozzá, megemlítve a végtörlesztést és az árfolyamgátat. Ha pedig ez Magyarország sikere, akkor az ellenzék sikere is - fogalmazott. Z. Kárpát pont azt kérte, hogy ne ezekkel a statisztikákkal jöjjön, mert őt nem azok érdeklik, akiket már megmentettek, hanem azok, akiket még nem. És az ő sorsukban az akkori ellenzék, vagyis a Fidesz is hibás, mert akkor nem emelték fel a szavukat. Arról is beszélt, hogy a devizahitelt adók "bűnözők, akiket el kell számoltatni".

Orbán Viktor: folytatjuk a devizahitelesek megmentését
Orbán Viktor miniszterelnök válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2013. március 4-én.
"Ön most az egész bankrendszerről beszél. Úgyhogy óvatosabban az agarakkal" - válaszolta Orbán, aki szerint igenis a bankokkal kell egyeztetni a hitelesek megmentéséről. És a problémában a bankok mellett az államnak és a hiteleseknek is megvan a maguk felelőssége.

Varga Mihály szerint a kormány azon dolgozik a bankokkal, hogy új intézkedéseket találjanak a devizahitelesek megsegítésére. Részletek:

Orbán Viktor: folytatjuk a devizahitelesek megmentését
donaldtrump
ott_one_2019_1500x844
horvátország
seychelle szigetek strandoló lány
szakács étterem restaurant
cimlap_rossz
budapest lánchíd_getty
20191130_141657
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Május 6-án indul az új Takarékbank