Előfizetői tartalom

Négy hetük maradt a devizahiteleseknek - Mit tudunk eddig?

Portfolio
Egy március végi jogszabály-módosítás értelmében idén május 31-éig kérhetik a jogosultak, hogy felvegye őket bankjuk az árfolyamgát konstrukcióba. A program 2017 közepéig rögzített árfolyamon való törlesztést tesz lehetővé a deviza jelzáloghitelek esetében. Az időközben ki nem fizetett összegnek később csak a tőkerészét kell majd törleszteni, így az évek során több százezer forintos megtakarítást érhet el egy átlagos devizahiteles ahhoz képest, mintha nem lépne be a programba. Nem elképzelhetetlen, hogy módosítja a parlament a határidőt, de már kétszer meghosszabbították a programot (december 31., majd március 29. volt a korábbi határidő), így aki akarta, nagy valószínűséggel igénybe vette a lehetőséget. Mivel jelen állás szerint négy hét van már csak hátra, összefoglaljuk cikkünkben, mit érdemes tudni a konstrukcióról és a program állásáról.

A téma kiemelt figyelmet kap a Portfolio.hu Hitelezés 2013 Konferenciáján, amelyre alább lehet jelentkezni. Hányan vették eddig igénybe? A Portfolio.hu banki válaszok alapján készült becslései szerint több mint 160 ezer igénylés futott be a bankokhoz március végéig az árfolyamgát konstrukcióra a 452 ezer jogosultból. Ez azt jelenti, hogy a jogosult devizahitelesek több...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés