Bank

Duplázódott a magyar bankszektor nyeresége - Egy bank áll a háttérben

Portfolio
Az egy évvel korábbi időszakhoz képest több mint duplájára, 79,4 milliárd forintra nőtt az első negyedévben a magyar hitelintézetek adózott profitja - mutatják a PSZÁF most közzétett adatai. A tavalyi év egészében elszenvedett jelentős veszteségekkel szemben minden hitelezői szegmens nyereséges lett. A javulás azonban gyakorlatilag egyetlen (meg nem nevezett) banknak és értékvesztés-visszaírásoknak köszönhető - hívta fel a figyelmet a PSZÁF. A biztosítók nyeresége az egy évvel korábbihoz képest 4%-kal 10,7 milliárd forintra csökkent.
Részletesebb elemzéssel holnap jelentkezünk.

Hitelintézeti szektor

A hitelintézeti szektor adózott eredménye 2013. január-márciusban több mint duplája volt a tavalyi első negyedévi összegnek, ez azonban lényegében egyetlen bank kiemelkedő nyereségének, valamint értékvesztés visszaírásoknak köszönhető - írja gyorselemzésében a PSZÁF. A bankok hitelállománya tovább csökkent, a lakossági hitelezés főbb szegmensei közül márciusban egyik sem tudott pozitív irányba elmozdulni, ugyanakkor a félszocpol bevezetése segíthet a lakáshitelezésnek.
  

A PSZÁF által említett kiemelkedően nyereséges bank vélhetően az OTP volt (az elmúlt időszak tapasztalatai alapján), a rendelkezésre álló (a PSZÁF-étól eltérően IFRS szerinti) számok alapján azonban ez nem bizonyítható: az OTP Core az első negyedévben az egy évvel korábbinál 10%-kal alacsonyabb (21,9 milliárd forintos) nettó eredményt ért (bankadó, osztalék és más tételek nélkül).A hitelintézetek külföldi finanszírozása a tavalyi csökkenés után 2013 első hónapjaiban szinten maradt: a bankoknál csökkent, a fióktelepeknél nőtt. Nyílt az olló a hitelezés és a külföldi finanszírozás alakulása között, és a különbözettel azonos összegben nőtt a jegybanki eszközök és állampapírok állománya. A hitelintézetek betétállománya nőtt, nem teljesítő (90 napon túl késedelmes) hiteleinek aránya (szerződésszám alapján) a tavaly év végi 13,8%-ról 14,5%-ra emelkedett - a lakossági üzletágban 16,2%-ról 17,9%-ra nőtt, a vállalatiban viszont 17,1%-ról 16,8%-ra csökkent.

Az első negyedévben a hitelintézetek adózás előtti eredménye 93,6 milliárd forint, adózott eredménye pedig 79,4 milliárd forint volt.

Duplázódott a magyar bankszektor nyeresége - Egy bank áll a háttérben
"A nagymértékű javulásban egyetlen hitelintézet kiemelkedő nyeresége játszott döntő szerepet, így a szektor egészének helyzete valójában nem javult: 2013. első negyedévének végén majdnem minden második bank (17 intézmény) veszteséges volt. A hitelintézetek nettó kamatbevétele zsugorodott, és az eredmény változásának fontos tényezőjévé vált a lassan javuló vállalati NPL-ráta melletti értévesztés-felszabadítás. A pénzügyi és befektetési szolgáltatásokból származó, nem kamatjellegű eredmény - jórészt a devizaárfolyam-változásokkal összefüggésben - javult az idei első negyedévben, az eredmény ezen összetevője azonban nagyon változékony. A szövetkezeti hitelintézetek nyeresége idén az I. negyedévben 1,8 milliárd forint volt, a tavalyi hasonló időszaki eredmény alig több mint kétötöde. A visszaesésben itt is meghatározó szerepe volt az alaptevékenységet reprezentáló kamateredmény zsugorodásának. A fióktelepek a bázisidőszakinál 43%-kal magasabb (4,6 milliárd forint) adózott eredményt értek el." - ismertette gyorselemzésében a PSZÁF.

Biztosítók

A biztosítási szektor mutatói ellentmondásosan alakultak 2013 I. negyedévében, a szerződésszámban mért aktivitás azonban a legtöbb területen jelentősen csökkent. Az egyszeri díjas életbiztosítások díjbevétele lényegesen nőtt, de a folyamatos díjas szerződések erodálódása tovább folytatódott. A UL biztosítások költséghatékonysága érdemben javult valamennyi költségtípus esetében. A casco biztosítások penetrációja egy éve csökken, és a járműbiztosítások mellett ezúttal a vagyonbiztosítások állománydíja is mérséklődött. Az összesített adatok azt mutatják, hogy a biztosítási adó többsége nem került áthárításra, így az adó a szektor jövedelmezőségét rontotta. Ez utóbbira az első negyedév természeti kárai is nyomást gyakoroltak.
Este jön a vihar! Másodfokú riasztásokat adott ki az OMSZ
Visszatérne a Boeing 737 Max, aggódnak a repülővel utazók
Megkezdi Európa meghódítását a kínai Alibaba
Hatvanezer autót kell visszahívnia a Mercedesnek
Nagy változás jön a Mátrai Erőmű vezetésében
FrankfurtTőzsde
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Esti szeminárium
Tőzsdei hullámlovaglás kezdő kereskedőknek.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
jamie dimon_getty