Előfizetői tartalom

Pioneer: méregetik a befektetők Magyarországot

Portfolio
A 2014-es év eleje óta látott tendenciák azt mutatják, hogy a feltörekvő piaci befektetők gondolkozásában változás következett be, most már nemcsak 1-2 tényezőt néznek, hanem rámentek az ország-specifikus sztorikra. Magyarország egyre inkább a befektetők fókuszterébe kerül, annak ellenére, hogy a makrogazdasági mutatók alapján jól állnánk, a magas adósságunk és a gyorsan csökkenő reálkamatunk alapján a törékeny országok közé sorolnak bennünket. Ráadásul a befektetők ma már a jegybankokat is szívesebben tesztelik, miközben a magyar jegybank elkötelezett a kamatvágások mellett és nagyon úgy fest, hogy gyengébb forint árfolyamot szeretnének látni - mondta el Forián-Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója a mai napon tartott sajtótájékoztatón.

Tavaly a forint nagyon sikeresen meg tudta úszni a feltörekvő piaci turbulenciákat, viszont ebben az évben már az egyik legrosszabbul teljesítő deviza volt, és jelenleg az euróval szemben 2 éves mélypontja környékén mozog a deviza. Tavaly, amikor a Fed meglebegtette a kötvényvásárlási program kivezetését, a feltörekvő piacokon azért jelentősebb devizagyengülés indult el...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés