Előfizetői tartalom

Pörög a lízingpiac: Matolcsy programja is besegít

Portfolio
A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg 309 milliárd forintra rúgott az év első kilenc hónapjában, ami 16 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ez egyben azt is jelenti, hogy az első háromnegyed évben naponta átlagosan több mint 1,1 milliárd forint értékben köttettek lízingszerződéseket - ismertette a szektor friss adatait a Magyar Lízingszövetség közleményében. A Lízingszövetség szerint a jövőben folytatódik a növekedés, a járműpiac látványos bővülése mellett a vállalkozások, azon belül is a kkv-k eszközbeszerzései húzzák majd a piacot, a fejlődésben pedig fontos szerepe lesz a jegybank hitelprogramjának is, így jövőre a jelenlegi mintegy 1300 milliárd forintos teljes portfólió is növekedésnek indulhat.

A lízingpiacon folytatódott a kilábalás a harmadik negyedévben, sőt, több tényező is jelentős fejlődésről tanúskodik. Az év első kilenc hónapjában a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai 309 milliárd forint értékben finanszíroztak beszerzéseket, ami éves összevetésben 16 százalékos többletet jelent, és 73 százalékkal haladja meg az idei év első felében elért 178...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés