Bank

Színfalak mögötti háború zajlik a bankok és a kormány között

Portfolio
Nagyon nehezen elérhető álom a magyar bankszektor számára a 10%-os tőkearányos megtérülés elérése - hangzott el a Portfolio csütörtöki Budapest Economic Forumán. A bankvezéri panelbeszélgetésből kiderült, hogy egyre lazább kockázati feltételekkel hitelezik a vállalatokat, mégse jelentkezik a hitelek iránt a visszaesés elkerüléséhez szükséges kereslet. A forintosítás utáni hitelkiváltások elsősorban az ügyfelek immobilitása miatt nem pörögtek fel. Az állami bankvásárlásoknak a közönség szerint még nincs végük, a háttérben pedig a béke látszata ellenére háború zajlik a kormány és a bankok között.

Elérhető-e, illetve elég-e a mostanság elérendő célként emlegetett 10%-os tőkemegfelelési mutató a magyar gazdaságpolitikából fakadó kockázatok fedezésére?

Bencsik László (OTP) szerint elérhető a 10%, a kockázati költségek csökkennek. A 10% szerinte elégséges szint, hiszen a tőkeköltség ez alatt van. Jelasity Radován (Erste) szerint kicsit délibábos volt az elmúlt években ez a bizonyos 10%, hiszen mindig csak a messzi jövőben lebegett. Most is az a kérdés, mi történik addig, amíg a bankrendszer ezt eléri. Elmondta: a felek teljesítik az EBRD-megállapodást, az állami 15%-os bankvásárlás év végéig megtörténik az Ersténél. Simák Pál (CIB) felhívta a figyelmet, hogy a tőkekövetelmények folyamatosan nőnek, a 10%-os ROE-t ezért is egyre nehezebb elérni. Heinz Wiedner (Raiffeisen) szerint a 10%-os ROE nem elég hosszú távon, a tőkeköltség fedezéséhez legalább 13%-ra lenne szükség. Rövid távon azonban a 10%-ot is nehéz feladat elérni. Zolnai György (Budapest Bank) szerint a Budapest Banknak nem, a szektornak azonban álom a 10%, a következő pár évben több faktor is csökkenti a nyereségességet: csökkent hitelportfólió, csökkennek a marzsok és alacsony a kamatszint, a brókerbotrány következményei pedig tovább csökkentik a megtérülést.

Színfalak mögötti háború zajlik a bankok és a kormány között
Balra Jelasity Radovan, az Erste Bankelnök-vezérigazgatója, mellette Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Érdekes közönségszavazás-eredmények A konferencián lebonyolított közönségszavazás szerint a színfalak mögött háború dúl a kormány és a bankrendszer között - erre szavazott a hallgatóság kétharmada. Elsősorban a vállalati hitelezés, másodsorban a kockázati költségek visszaesése javíthatja a közönség szerint a bankok profitabilitását. A hallgatóság nagy része számít koncentrációra a bankpiacon, a legnagyobb rész (34%) szerint ezt az állami tranzakciók fogják vezérelni, 48% szerint pedig azért akadozik a vállalati hitelezés, mert kiszámíthatatlan jövőt teremt a gazdaságpolitika.

Hogyan növekedhet a bankrendszer profitabilitása?

Simák Pál szerint rövid távon a kockázati költségek visszaesése javítja a bankok eredményét, miután a hitelportfóliókat sikerült kitisztítani. Ezt követően a hitelezésből származó bevételek növelhetik a profitot, eközben azonban a költség csökkentését is folytatni kell. Heinz Wiedner szerint a bevételi torta egyre kisebb, ezért a bankoknak a költségszintjükre is vigyázniuk kell. Az egyszerű hitelezés önmagában nem elég a bevételek növeléséhez, az egyéb szolgáltatásoknak egyre nagyobb a jelentőségük. Zolnai György szerint minden bank máshol jár a költségcsökkentési folyamatban, a Budapest Bank például már a fitnesz program hetedik évének végén jár, lefogyott agárként van versenyben, így nem sok tér maradt a költségcsökkentésre. Ha nem lenne bankadó, akkor egyből 4-5 százalékponttal feljebb lenne a ROE a szektorban, ez lenne normális - mondta Bencsik László. Költséget nagyon egyszerű csökkenteni, kérdés, van-e értelme - tette hozzá. Mindenki azt hiszi, hogy a bankok a hiteleken keresnek, mi most örülünk, ha nincs veszteség - mondta Jelasity Radován.

Miért nem hitelezik eléggé a vállalkozásokat a bankok?

Zolnai György szerint azért küldik el üres kézzel az ügyfelek egy részét, mert felelősen egyszerűen nem lehet őket hitelezni. A bankok még így is úgy versenyeznek, hogy egyre lazább feltételekkel nyújtnak hitelt, ami veszélyes. Heinz Wiedner szerint a hitelállomány tovább fog csökkeni, de nem azért, mert a bankok ne akarnának hitelezni vagy ne lenne jó a hitelezési képességük. Nem akarják azonban megismételni a válság előtti hibákat, amelyek túlságosan magas nem teljesítő hitel arányhoz vezettek. Simák Pál felhívta a figyelmet, hogy elsősorban nem a teljesítő hitelállomány csökken: a csökkenés jelentős része a nem teljesítő hitelek leépítéséből származik. A feldolgozóiparban és termelésben bővülés látszik, a csökkenés jórészt az ingatlanpiaci visszaeséséből származik. Jelasity Radován szerint a nagyobb cégeknél intenzív a verseny a bankok között, a bankok folyamatosan egymás alá ígérnek, és az elmúlt években jelentősen csökkent az általuk elvárt önerő szintje. Bencsik László szerint jóval több tőkét kell a hitelek mögé tenniük a bankoknak, mint a válság előtt, és nem látszódnak ma olyan kockázatok, amelyek rendszer szintű problémához vezetnek.

Színfalak mögötti háború zajlik a bankok és a kormány között
Zolnai György, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója, Heinz Wiedner, Raiffeisen Bank vezérigazgatója, Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója és Jelasity Radovan, az Erste Bankelnök-vezérigazgatója.

Miért nem pörögtek fel a hitelkiváltások?

Jelasity Radován szerint sokkal nagyobb mértékben le vannak ragadva bankjaiknál az ügyfelek, mint gondolták; és sok bank a versenytársaknál kedvezőbb feltételek mellett leszerződve tartotta magánál őket. Növekedni elsősorban akvizíciókkal tudnak a bankok Jelasity szerint. Simák Pál az alacsony szektoradatok ellenére jelentős mozgást látott az elmúlt hónapokban a hitelkiváltásoknál. Zolnai György szerint kicsi volt azok aránya, akik a hitelkiváltással az övéknél jóval kedvezőbb feltételeket tudtak volna elérni, az utóbbi években forinthitelt felvevők azonban nagyobb megtakarítást tudnának elérni, így náluk még elképzelhető a hitelkiváltások némi felfutása.

donaldtrump
ott_one_2019_1500x844
horvátország
seychelle szigetek strandoló lány
szakács étterem restaurant
cimlap_rossz
budapest lánchíd_getty
20191130_141657
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Május 6-án indul az új Takarékbank