Előfizetői tartalom

Meglepődnél, milyen cégek mennek a tőzsdére

Portfolio
Az Európai Kockázati- és Magántőke Egyesület (EVCA) legfrissebb statisztikája szerint tavaly összesen 1,47 milliárd euró tőke áramlott a közép-kelet-európai régió magántőke alapjaiba, mely több mint háromszorosa a 2013-ban mért értéknek. A tőke legnagyobb része, 80%-a buyout alapokhoz került, emellett a tőkeáramlás is azt mutatja, hogy a magántőke alapok is cégfelvásárlásokat terveznek az elkövetkező időkben - többek között ezekkel a megállapításokkal nyitotta a HVCA és az M27 Absolvo közös szakmai rendezvényét, továbbá rámutatott arra, hogy milyen szempontokkal kell tisztában lennie azoknak a cégeknek, amelyek stratégiai befektetőt keresnek. Tóth Attila, a BÉT vezérigazgató-helyettese a rendezvényen a tőzsdén való megjelenés előnyeiről beszélt előadásában.

Horgos Lénárd, az M27 Absolvo partnere a stratégiai befektetőkről szóló előadásában az alábbiakat emelte ki: Amennyiben a kockázati és magántőkés értékesíti a részesedését, akkor az exitirányok közül a KKE régióban a stratégiai befektetők felé való értékesítés a leggyakoribb, az összes befektetés közel egyharmada ebbe az irányba realizálódott. A kockázati tőkebefektetői...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés