Bank

Varga: a devizahitelek kivezetése a legnagyobb gazdaságpolitikai lépés

Portfolio
2015 legfontosabb gazdaságpolitikai lépésének és eredményének nevezte a devizahitelek kivezetését a hazai pénzügyi rendszerből Varga Mihály. A Magyar Bankszövetség év végi összejövetelén a nemzetgazdasági miniszter elmondta: a jelzáloghitelek forintosítása, annak megfelelő időzítése jelentős további terhektől óvta meg a lakosságot és egyúttal a bankrendszer egészét is - tette közzé az NGM. Közben az EBRD igazgatótanácsi tagja közölte, hogy a bank meg van győződve, hogy a Quaestor-üggyel kapcsolatos viták rendezhetők, így hamarosan megvalósulhat az EBRD és a magyar állam tulajdonszerzése az Erste Bank helyi leányvállalatában.
A kormány - a Magyar Bankszövetség és a jegybank közreműködésével - 1000 milliárd forint tartozásnövekedéstől védte meg a lakosságot, az önkormányzatokat és az államháztartást - emlékeztetett Varga Mihály. Hangsúlyozta: a devizaalapú fogyasztói jelzáloghitelek kivezetésével mintegy félmillió család kerülte el a szélsőséges és előre nem kiszámítható árfolyamváltozásokból adódó kockázatokat. A tárcavezető bízik abban, hogy a gépjármű- és személyi hitelek forintosítása is hasonlóan jó eredményeket hoz.

Elértük, hogy a teljes lakossági hitelállományban a hazai devizahitelek - pénzügyi rendszert is gúzsba kötő - 73 százalékos aránya, 2016-elejére kevesebb, mint 1 százalék lesz

- fogalmazott a szakminiszter. Hozzátette: hazánk egyre közelebb kerül ahhoz is, hogy a magyar államadósság nagyobb része is magyar befektetők kezében legyen. 2015. júniusban már az adósság fele hazai szereplők kezében volt. Ez csökkenti az ország külső sérülékenységét, emellett az adósság után fizetett kamat nagyobb része marad az országhatárokon belül.

Varga Mihály kifejtette: Magyarország immár az Európai Unió leggyorsabban növekvő államai közé tartozik, a foglalkoztatás több évtizede nem látott rekordszintet ért el. 2014-ben 208 ezerrel nőtt a munkában állók száma, amit az idei első három negyedévben további 107 ezer fős növekedés követett. Mindezek eredményeként a családok vásárlási kedve visszatért, mivel jövedelmi kilátásaikat is egyre pozitívabban értékelik. A kiskereskedelmi forgalom 2014-ben 5,1 százalékkal, 2015 októberéig 5,8 százalékkal bővült.

A pénzügyi szektor előtt álló feladatokról szólva Varga Mihály leszögezte: a magyar gazdaság növekedési ütemének megőrzéséhez, valamint gyorsításához elengedhetetlen a hitelezés bővítése, amihez alapvetően pozitív ösztönzők vezethetnek.

Emlékeztetett rá, a kormány elkötelezett az EBRD-vel kötött megállapodás mellett. Az Országgyűlés nyár elején elfogadta a bankadó csökkentéséről szóló törvényt, az Európai Bizottság jelzései alapján pedig a további módosításokat is benyújtotta a kabinet.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a piacnál optimistább a magyar gazdaság bővülését illetően - nyilatkozott a Magyar Idők keddi számában Nikoletti Antal, az EBRD igazgatótanácsi tagja, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára.

Közlése szerint

elkötelezettek a bankadó csökkentése iránt, és az EBRD arról is meg van győződve, hogy a Quaestor-üggyel kapcsolatos viták rendezhetők, így hamarosan megvalósulhat az EBRD és a magyar állam tulajdonszerzése az Erste Bank helyi leányvállalatában.

Ipar 4.0 robot
Kásler Miklós EMMI
forint
Frankfurti tőzsde
autobaleset
varga mihály_mti
GettyImages-1006811190
mobilfizetés shutter
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Esti szeminárium
Tőzsdei hullámlovaglás kezdő kereskedőknek.
Pokoli számok a Deutsche Banktól