Bank

Sorra szüntetik meg bankszámláikat a magyar cégek

Portfolio
Lassan, de biztosan csökken Magyarországon az egy cégre jutó banki kapcsolatok száma, és a csökkenés a legnagyobb vállalatok körében érezhető leginkább - derül ki az Opten kutatásából. A kisebbek kedvenc bankja az OTP, a nagyobbaké a K&H.
A hazai vállalkozások átlagos bankkapcsolatainak száma alig haladja meg az 1-et, de még az 1 milliárd forint feletti szegmensben is csak 2 körül mozog az átlag, és ezek az arányok az elmúlt években még csökkentek is. 100 és 1 milliárd forint közötti árbevétel mellett átlagosan másfél bankkapcsolattal rendelkezik egy vállalat.

Az Opten szerint a jelenség mögött három fő tényező állhat:
  • Az elmúlt évek bankbezárásai, és -csődjei következtében csökkent a választható bankok száma. Hiba lenne azonban tisztán ezzel magyarázni a jelenséget, hiszen a bankpiac főszereplői jellemzően megmaradtak, és változatlanul működnek.
  • Ugyancsak fontos tényező a hitelezés visszaesése. Magyarországon a vállalati hitelezés volumene 2015-ben is csökkent, csakúgy, mint a projekthitelek száma és értéke és mindkettő jócskán elmarad még a 2008-as utolsó békeév értékeitől. Ennek következtében a kifutó hitelügyletek száma meghaladja az újakét, ami miatt sok bankkapcsolat szűnhet meg ezekben ez években.
  • Kevésbé triviális, de biztosan létező ok a pénzintézetek termékkapcsolási gyakorlata, amivel igyekeznek az ügyfeleket magukhoz kötni. A kedvezőbb számlavezetési kondíciókat a pénzintézetek is feltételekhez kötik, sokszor ez a feltétel a bank más termékeinek igénybevétele. Tipikusan ilyen eljárás, amikor a kedvező hitelkondíció feltétele a bankszámlaforgalom adott bankban történő lebonyolítása. Ez irányú törekvés szintén indukálhatja a bankkapcsolatok számának csökkenését.


Kisebb-nagyobb átrendeződés folyamatosan zajlik a bankok között, a jelenlegi állapot szerint a cégkapcsolatok számát tekintve az OTP, a K&H és a Budapest Bank áll az élen. Ha viszont kizárólag az 1 milliárd forintnál nagyobb árbevételt elérő társaságok számlavezető bankjait nézzük, akkor változik az élmezőny: K&H, Unicredit, OTP az első három sorrendje, és szorosan ott van mögöttük az MKB és a Raiffeisen is.
WASHINGTON, DC - JULY 31: Federal Reserve Board Chairman Jerome Powell speaks  (Photo by Mark Wilson/Getty Images)
18 September 2019, France (France), Strassburg: Jean-Claude Juncker (l-r), President of the European Commission, and Michel Barnier, chief Brexit-negotiator of the EU.
Frankfurt Stock Exchange
Üzlet

Nagyot emelkedett a Mol

Kivétel nélkül erősödéssel zárták a szerdai kereskedést a hazai blue chipek.

BMW
Interspar hipermarket
török jegybank, getty
LAS VEGAS, NV - APRIL 28:  Chairman and President of the Trump Organization Donald Trump yells 'you're fired'
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
török jegybank, getty