Nyilvánosság elé álltak az MKB új tulajdonosai
Bank

Nyilvánosság elé álltak az MKB új tulajdonosai

Portfolio
Tegnap sikeresen lezárult az MKB Bank 37 milliárd forintért történő értékesítése, a bank új tulajdonosai a Blue Robin Investments S.C.A., a Metis Magántőkealap és a Pannónia Nyugdíjpénztár által alkotott konzorcium résztvevői 45-45-10% arányban - közölte az MNB, amely ma lezárta a bank szanálását. Az új tulajdonosok sajtótájékoztatóján több újdonság is elhangzott: az új tulajdonosokat a régivel a JP Morgan hozta össze, hamarosan pedig munkavállalói részvényesi program indul a banknál. Bemutatkozott a sajtóban gyakran emlegetett titokzatos befektető, Rakesh K. Aggarwal is, az alapok mögött álló végső befektetők kilétére viszont persze most sem derült fény.

EBRD igen, Budapest Bank nem

Kérdésre válaszolva Semsey Barna elárulta: a munkavállalói részvényesi program a részvények 15%-át érintheti (hogy új vagy a meglévő részvényekkel, még nem dőlt el). Az EBRD-vel informális egyeztetések zajlanak arról, hogy belépnének-e még a tulajdonosi körbe. Jellemzően 10-15%-os tulajdonrészeket szoktak ők szerezni, év végéig eldőlhet, hogy tulajdonossá válnak-e. A Budapest Bankban az MKB Bank jelen pillanatban nem kíván tulajdont szerezni, az EU-s vállalások miatt ez "nem aktuális".

Íme az új tulajdonosok!



A képen balról: Pellei József és Benczédi Balázs (Pannónia), Sergei Galperin (JP Morgan), Rakesh K. Aggarwal és Semsey Barna (Blue Robin Investments), Jaksa János (Minerva).

Pannónia: ki akarjuk használni a szinergiákat

A Pannónia Nyugdíjpénztárnak van már tapasztalata tőzsdén kívüli befektetésekben. A jövőben szeretnének aktív részesei lenni a bank működésének, és kihasználni az adódó szinergiákat - mondta Benczédi Balázs a Pannónia csoport képviseletében.

Tényleg létezik Rakesh K. Aggarwal úr

A Blue Robin Investmentset azért hozták létre, hogy európai pénzügyi intézményekbe fektessen, de az MKB az első - mondta a luxemburgi bejegyzésű alapkezelő tulajdonosa, Rakesh K. Aggarwal. Az MKB-val a JP Morgan ismertette meg őket, és a vételt részletes pénzügyi elemzés előzte meg. Örültek annak, hogy ők adták a legmagasabb árajánlatot, és hogy ezt az MNB elfogadta. A vételt elősegítette Magyarország felminősítése is, az MKB Bank menedzsmentje által képviselt stratégia pedig tetszik nekik.

Minerva: átutaltuk a bank vételárát

Jaksa János, a Metis kezelőjének, a Minerva Tőkealap-kezelő Zrt.-nek a vezetője szerint tegnap átutalták a szükséges vételár összegét. Az 5 legnagyobb bank egyikeként szeretnék megerősíteni az MKB informatikai rendszereit, innovációkat akarnak bevezetni. Erőteljesen építenének a vállalati ügyfélkörre és a privátbanki tevélkenységre. Az Európai Bizottság felé tett vállalásnak megfelelően 2019 végéig tőzsdére kell vinniük a bankot. Minimum azt az értéket szeretnék elérni, amit beletettek.

JP Morgan: teljesen rendben volt az eladás

Sergei Galperin, a tranzakcióban közreműködő JP Morgan képviselője közölte: sok érdeklődő volt a bank iránt, és miután konzultáltak az MNB-vel, a legkomolyabb érdeklődést kifejező érdeklődőkre szűkítették a kört. Fair, nyilvános és transzparens eladási folyamatnak nevezte Galperin a bank értékesítését. Az MKB hamarosan ismét Magyarország vezető bankjai között lehet Galperin szerint.

Blue Robin: a munkavállalók is részvényesek lehetnek az MKB-ban

Semsey Barna, a Blue Rorbin Investments tanácsadója azt mondta, a konzorcium tagjait titoktartási kötelezettség köti, ezért nem tudtak eddig nyilatkozni. Mivel kollektív befektetési formában működnek az új tulajdonosok, a végső befektetők köre továbbra sem nyilvános. Az új és a régi tulajdonosokat a JP Morgan hozta össze egymással. Bankári tanácsadó testületet kívánnak létrehozni az MKB mellett, emellett az új tulajdonosok a munkavállalók ösztönzésére egy dolgozói részvényesi programot hirdetnek meg, tehát ők is szerezhetnek még részesedést a bankban.

Aláírták az MKB eladását

Az MKB Bank Zrt. szanálási eljárásában az MNB az összes szükséges intézkedést végrehajtotta, a szanálási célok teljesültek. Így az MNB mint szanálási hatóság az MKB Bank szanálási eljárását ma megszünteti, az MKB Bank Zrt. feletti tulajdonosi jogosultságokat ezt követően már az új részvényesek gyakorolják - közölte a jegybank.



Aláírták az MKB eladását

A szanálás során az MNB első lépésként a kritikus helyzetért felelős, jelentős kitettséget képviselő, toxikus kereskedelmi ingatlanhitel állományt választotta le tavaly. Ennek keretében 130 milliárd forint összegű kitettség vagyonértékesítés szanálási eszköz alkalmazásával került piaci értékesítésre közel 100 milliárd forintos tranzakciós áron.

A piacon nem értékesíthető, összesen 214 milliárd forint bruttó hitelállományt az MNB a Szanálási Alap kizárólagos tulajdonában álló MSZVK Magyar Szanálási Vagyonkezelő Zrt.-re (MSZVK) ruházta át 2015 decemberében. Az eszközelkülönítésre egy független értékelő által meghatározott és az Európai Bizottság által is jóváhagyott - az akkori piaci értéknél magasabb - közel 100 milliárd forintot jelentő tranzakciós áron, úgynevezett tényleges gazdasági értéken került sor, hogy az MKB tőkehelyzete stabilizálódjon.



Aláírták az MKB eladását

Az átruházott eszközökért kapott ellenérték és azok piaci értékének a különbözete az európai uniós jog alapján állami támogatásnak minősült 32 milliárd forint összegben, amelyet az Európai Bizottság 2015 decemberében a belső piaccal összeegyeztethetőnek minősített és jóváhagyott, a működőképesség helyreállítására vonatkozó szerkezetátalakítási lépésekkel és a megtisztított bank életképességét biztosító középtávú üzleti tervvel együtt.

A támogatás ellentételezéseként az MNB az MKB összes részvényét átruházta tavaly decemberben az MSZVK-ra, mint új tulajdonosra. A szanálási eljárás keretében leválasztották az MKB kereskedelmi banki alaptevékenységet nem szorosan kiegészítő, tőkét és finanszírozást lekötő befektetéseket. Eladásra került az MKB Biztosítókban meglévő (majdnem teljes) részesedése, az MKB Euroleasing Csoport gépjármű kereskedelemmel és flottakezeléssel foglalkozó érdekeltségei, továbbá jelentős költségcsökkentő és hatékonyság javító intézkedések kerültek bevezetésre.

Most az Európai Bizottságtól kapott június 30-ai határidő lejárta előtt néhány órával az állami támogatás összegét meghaladó, 37 milliárd forintos áron értékesítették az új tulajdonosoknak az MKB-t. A 45-45%-os részesedéshez jutó két tőkealap, a Blue Robin Investments és a Metis mögött álló végső befektetők kiléte továbbra sem ismert. A 10%-hoz jutó Pannónia Nyugdíjpénztárnak pedig nem ez az első tőzsdén kívüli banki befektetése: néhány hónappal ezelőtt egy rendeletmódosítás által lehetővé tett vétellel a Gránit Bankban is részesedést szerzett.



Aláírták az MKB eladását
brexit0923
weworkiroda2
EKB épület
Az építkezésekről csábítja át a munkásokat a konkurencia
nyugdíjas parlament
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
EKB épület