Bank

Banki összefogással szerezhet pénzt a Deutsche Bank

Portfolio
A legújabb hírek szerint a világ nagybankjai is segítő kezet nyújtanának a Deutsche Bank tőkeemelésében, ennek mértéke elérheti az 5 milliárd eurót. Emellett felröppent arról is a hír, hogy alapkezelőjének részbeni eladásából is pénzt szerezne a bank, ezt azonban a pénzintézet hivatalosan is cáfolta.

Összefognának a bankok német társukért

A Bloomberg ismeretlen forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy a német nagybank informális tárgyalásokat kezdett több bankkal is egy esetleges tőkeemelés kapcsán, ennek mértéke azonban attól függ, hogy az amerikai hatóságok végül mekkora bírságot szabnak ki a bankra.A tegnapi hírek arról szóltak, hogy német blue chip cégek biztosíthatnak tőkeinjekciót a nagybanknak, a Bloomberg úgy tudja, hogy ebben több pénzintézet is segíteni fogja majd a bankot.Egy neve elhallgatását kérő forrás szerint a banktársak egy 5 milliárd euró értékű részvényeladás lejegyzésében nyújtanának segítő kezet, amennyiben arra a Deutsche Banknak szüksége lesz. Nagyjából ez az az összeg, amit még a Deutsche Bank a részvényesek beleegyezése nélkül eladhat tőkeemelés céljából.

A források szerint a német nagybank még nem döntött arról, hogy legyen vagy ne legyen tőkeemelés, ez főként abból adódik, hogy még nem lehet pontosan tudni, hogy mekkora lesz az eredetileg 14 milliárd euróra tervezett bírság. A Bloomberg számításai szerint a végső összeg 4-8 milliárd euró közötti összeget kell majd kifizetnie a banknak.

A lap gyűjtése szerint idén a JP Morgan, a Goldman, a Morgan Stanley és a Bank of America adtak legtöbbször részvényjegyzéssel kapcsolatos tanácsot, ezek közül a bankok közül korábban többen is kiálltak a német bank mellett, így könnyen lehet, hogy közülük többen is segítik majd a Deutsche Bank esetleges részvényeladását.

Megválna alapkezelőjétől a német bank?

A bank korábbi nyilatkozataival - miszerint nem tervezi eladni alapkezelőjét - jócskán szembemegy a nemrég napvilágot látott hír, amely alapján a Deutsche Bank alapkezelői üzletágának tőzsdei bevezetésén dolgozik. A Financial Times úgy tudja, hogy erre (is) a várhatóan több milliárd eurót elérő bírság miatt van szükség, a lapnak nyilatkozó források szerint erről bank leghamarabb csak jövő év első felében dönthet.

Időközben a bank hivatalosan is cáfolta, hogy alapkezelőjének eladását tervezné.

A bank alapkezelője az egyik legjobban teljesítő üzletág 719 milliárd eurós kezelt vagyonnal. Elemzők szerint az alapkezelő 8 milliárd eurót is érhet. John Cryan bankvezér múlt hónapban arról tájékoztatta dolgozóit, hogy az üzletág mindig is az egyik legfontosabb része volt az üzleti modellnek és mindig is az marad, ami egybevág a bank cáfolatával.

Ettől függetlenül egyes források szerint elképzelhető lehet az a forgatókönyv, hogy a bank az alapkezelő egy kisebb részétől válik meg, ezzel az üzletág felett továbbra is a pénzintézet gyakorolná a tulajdonosi jogokat, miközben 2-3 milliárd euró plusz tőkéhez juthatna. Korábban több hedge fund is hasonló lépésre szólította fel a bankot.

Kemény üzenetet küldött az IMF is

Mindeközben az IMF szigorú hangvételben üzent a Deutsche Banknak, nyomatékosan arra kérve a pénzintézetet, hogy vizsgálja felül eddigi üzleti modelljét és mihamarabb jusson megállapodásra a bírság ügyében az amerikai hatóságokkal - írja a Reuters.

Sok más bankhoz hasonlóan a Deutsche Banknak is felül kell vizsgálnia üzleti modelljét...a hosszú távú profitabilitást szem előtt tartva pedig szükség lehet a mérlegszerkezet átalakítására is, főleg úgy, hogy a világot utaló alacsony hozamok sokkal tovább velünk maradhatnak, mint azt eredetileg képzeltük

- hangsúlyozta Lagarde.

Szerinte még egy rossz megállapodás is jobb, mint egy jó tárgyalás, a megállapodás ugyanis egyfajta nyugalmat és bizonyosságot hozna a piacnak. Minél hamarabb, annál jobb - tette hozzá.

Banki összefogással szerezhet pénzt a Deutsche Bank
kórház
Frankfurti tőzsde
koronvavirus
cimlap_kina_szel
forint mnb épület sötét magyar jegybank
Mark Rutte Sebastian Kurz
Magyar Telekom
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
Esti szeminárium
Ne engedd, hogy az infláció megegye megtakarításod! Ismerd meg, a tőzsdei befektetés erejét.
okostelefon kézben pénzügyek