Matolcsy: valakik bankpánikot akartak kelteni az MNB felhasználásával
Bank

Matolcsy: valakik bankpánikot akartak kelteni az MNB felhasználásával

MTI
Portfolio
Az MNB elnöke szerint az általa vezetett intézmény kivételesen sikeresen működött 2015-ben, mert a kormány és a jegybank stratégiai szövetségben, összehangoltan, koordináltan tevékenykedett. Az MNB sikereinek összefoglalása mellett Matolcsy György egy egészen érdekes visszaemlékezést is megosztott a 2015-ös beszámolót hallgató hat képviselővel.
Matolcsy György szerdán az Országgyűlésben az MNB 2015. évről szóló üzleti jelentésének és beszámolójának általános vitájában azt mondta, a jegybank 2015-ben folytatta azt a lazító, az üzleti környezetnek kedvező monetáris politikát, amit 2013 márciusában indított el. A jegybankelnök szólt arról is, hogy az MNB

2015-ben - 2002 után először - osztalékot fizetett a költségvetésnek. Mint mondta, már 2013-2014-ben is nyereséges volt a jegybank, de akkor eredménytartalékot halmoztak fel a monetáris politika biztonsága érdekében, 2015-ben rekordméretű, 95 milliárd forintos nyereséget értek el, amelyből 50 milliárd forintot fizettek be a büdzsébe.

A jegybanki alapítványoknak juttatott forrásokat kifogásoló ellenzéki bekiabálásra reagálva Matolcsy György rögzítette: az MNB "az összes programjával együtt 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is ezermilliárd forintot ad vissza Magyarországnak". A szocialisták által kinevezett jegybanki vezetésre utalva közölte, hogy az a vezetés körülbelül ennyit vitt el. A jegybank sikereinek felsorolása mellett néhány érdekes részletet is kiemelt.

A brókerbotrányok miatt árnyék is vetült 2015-re. Abban az évben brókerbotrányoktól volt hangos Magyarország: először a Buda-Cash, majd a Hungária, majd a Quaestor nevű csalárd cég "dőlt be", mert a jegybank új vizsgálati módszerével megtalálta a 10-15 éve "felhalmozott trükköket", amelyek révén sok százmilliárdot vettek el az emberektől - mondta.

Matolcsy György szerint a csalók megtalálása jó hír, az árnyék azért vetül rá mégis, mert

a Magyar Nemzeti Banknak ez a brókercsalásokat leleplező tevékenysége egy sorozatba illeszkedik, egy forgatókönyvbe illeszkedik.

Úgy fogalmazott: ami történt,

egy olyan nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységhez illeszkedik, ami 2014 őszén indult el.

Matolcsy György ezt úgy magyarázta, hogy az MNB megtalálta volna a csalárd brókercégeket, mert már ott voltak a cégeknél, de nem mindegy, mikor. Nem mindegy, hogy január-márciusban találták meg vagy májusban - mondta.

Szerinte azért találták meg 2015 elején, mert

valakik a Magyar Nemzeti Bankot szerették volna felhasználni arra, hogy bankpánikot keltsenek Magyarországon 2015 áprilisára.

Hozzátette: ez a bankpánik be is következett: négy városban, négy órát tartott (vélhetően egy teljesen alap nélküli erstés "minibankpánikra" gondolhatott, amelyről itt számoltunk be). Mondhatnánk, hogy nem sok, de sokkszerű volt az, hogy

egy titkosszolgálati és katonai forgatókönyv alapján a Magyar Nemzeti Bankot egyesek, szövetségeseink és barátaink, fel akarták használni arra, hogy megbuktassa a jegybank a kormányt

- közölte.

Az MNB elnöke szerint a jegybank azonban úgy működött, hogy ez ne következhessen be. Hangsúlyozta, 15 hónappal az MNB és a pénzügyi felügyelet integrációja után leleplezték a csalásokat,

a jegybank nem felelős, hanem a jegybank leplezte le a csalásokat.

Tesla
Katona Bence Hiventures
Frankfurti tőzsde
netflixgettyy
Vörös Tamás
HiVentures-Portfolio elso panelbeszelgetes generaciovaltas
borisjohnson
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
2019. október 17.
Hiventures - Portfolio KKV Tőkefinanszírozás 2019
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Délutáni webinárium MA
Praktikus tanácsok online tőzsdézéshez és kockázatkezeléshez.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
Vörös Tamás