Bank

Biztosítókat bírságolt az MNB

Portfolio
Az MNB 20-20 millió forint bírságot szabott ki a Cardif biztosítási csoport élet- és vagyonbiztosítójára, egyebek közt ügymenet-kiszervezési, vállalatirányítási, nyilvántartási, számviteli és a biztosítási ügyfélszerződéseket érintő jogsértések miatt. A feltárt szabálytalanságok mielőbbi megszüntetéséről a biztosítóknak írásban kell beszámolniuk - közölte a felügyelet.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendszeres ellenőrzései keretében korlátozott terjedelmű átfogó vizsgálatot folytatott a Cardif Biztosító Zrt.-nél (vagyonbiztosító) és a Cardif Életbiztosító Zrt.-nél (életbiztosító). A vizsgálat 2013. szeptemberétől a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át, s több hiányosságot is feltárt.

A biztosítók a csoportos biztosításaikkal érintett partnereikhez úgy szerveztek ki kiemelten fontos feladatköröket, illetve tevékenységeket, hogy a kiszervezés során figyelmen kívül hagyták az arra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

A biztosítók csoportos biztosításokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási, adatfeldolgozási, nyilvántartási és ellenőrzési rendszerei pedig nem teszik lehetővé, hogy a partnereikhez kiszervezett ugyanezen tevékenységek felett folyamatos érdemi irányítást és ellenőrzést gyakorolhassanak, illetve, hogy a nyilvántartásaikban csak érdemi ellenőrzést követően, valós és teljeskörű adatokat rögzítsenek. Ezek nyomán a jegybank kötelezte a Cardif biztosítókat, hogy jogszerűen végezzék ügymenet-kiszervezési és vállalatirányítási tevékenységüket, alakítsanak ki a jogszabályi előírásokkal összhangban álló nyilvántartási, adatfeldolgozási és adatszolgáltatási rendszereket.

Az MNB egyebek mellett kötelezte a biztosítókat arra is, hogy jogszabályszerű tartalommal készítsék el a biztosítási szerződéseiket és a termékterveiket. Az MNB kötelezése alapján mindkét Cardif biztosítónak orvosolnia kell a számviteli eljárásával, s az erre vonatkozó szabályzataival kapcsolatos hiányosságokat. A jegybank előírása alapján emellett a biztosítóknak a jogszabályokkal összhangban módosítaniuk kell az ügyfelekkel kötött szerződésekre vonatkozó jogsértő, hiányos tájékoztatások tartalmát, mind a biztosítások megkötésekor, mind azok hatálya alatt.

A Cardif biztosítóknak idén június végéig adatszolgáltatás keretében kell számot adniuk az MNB ma publikált határozataiban előírt intézkedések teljesítéséről. A feltárt jogsértések miatt a jegybank 20-20 millió forintos felügyeleti bírságot is kiszabott a vagyonbiztosítónak és az életbiztosítónak.

A bírságösszeg meghatározása során a jegybank különös súllyal vette figyelembe, hogy a biztosítók a csoportos biztosításokkal, illetve biztosításközvetítői megbízással érintett partnereikhez a jogszabályok teljes figyelmen kívül hagyásával szerveztek ki kiemelten fontos feladatköröket, s hogy az általuk működtetett rendszerek hibája miatt nem tudták megfelelően ellenőrizni a partnerek tevékenységét. Súlyosító körülménynek számított, hogy a nyilvántartási, adatfeldolgozási és ellenőrzési rendszerekkel összefüggő hiányosságokat már korábbi felügyeleti határozat is megállapította. Az MNB szankciójának meghatározásakor figyelembe vette azt is, hogy a biztosítók az eljárás során nem tanúsítottak együttműködő magatartást.
donaldtrump
ott_one_2019_1500x844
horvátország
seychelle szigetek strandoló lány
szakács étterem restaurant
cimlap_rossz
budapest lánchíd_getty
20191130_141657
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Május 6-án indul az új Takarékbank