Forró a nyár: tömegével emelkednek a törlesztőrészletek
Bank

Forró a nyár: tömegével emelkednek a törlesztőrészletek

Portfolio
Egyre több volt devizahitelesnek ugrik meg a törlesztőrészlete ezekben a hetekben, hónapokban. Tömegével jár le ugyanis az árfolyamgát 5 éves időszaka, és bár a gyűjtőszámla-tartozások jó részét a 2015-ös elszámolások eltüntették, mintegy 69 ezer jelzáloghiteles havi terhe volt egészen mostanáig mesterségesen alacsonyan tartva. Az átlagos emelés 6-8 ezer forint lehet, és 44 ezer adósnál a futamidőt is meg kell hosszabbítani.
2012 áprilisától léphettek be a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezők az árfolyamgátba, amelynek az volt a lényege, hogy:
  • A rögzített árfolyamon (CHF esetében 180 forint) lehetett fizetni az aktuális törlesztőrészletet, általában jóval alacsonyabban a piaci árfolyamnál.
  • A rögzített árfolyam feletti tőketörlesztés az úgynevezett gyűjtőszámlára került, aminek a törlesztését 5 év elmúltával kell megkezdeni.
  • A rögzített árfolyam feletti kamattörlesztést viszont a hitelintézet és az állam fele-fele arányban elengedte.
Több mint 170 ezren éltek a lehetőséggel. Az árfolyamgátas adósok mintegy egyharmadának idén augusztus végéig, további csaknem egyharmadának pedig az év végéig jár le az árfolyamgát-konstrukció 5 éves időtartama.

Forró a nyár: tömegével emelkednek a törlesztőrészletek
Az árfolyamgátasokat is érintették a 2015-ös elszámolások. Ezek eredményeként
  • eltűnt a gyűjtőszámla-tartozások 92%-a, és
  • megszűnt a gyűjtőszámla-szerződések több mint 85%-a.
Hiába tűnt el azonban az elszámolás előtt (pl. 2012 és 2015 között) felhalmozódott gyűjtőszámla-tartozás, és szűntek meg a szerződések, a törlesztőrészletet nem emelték vissza a bankok az árfolyamgát révén mesterségesen alacsonyan tartott szintről. Ennek kell most majd megfizetniük az árát az adósoknak.

A ki nem fizetett tartozás ugyanis 2015 óta is hónapról hónapra szintén halmozódott, ennek a törlesztését kell megkezdeniük az érintetteknek.

Voltak persze szerencsések, így nem mind a több mint 170 ezer árfolyamgátba belépett ügyfélre vár ez:
  • sokan lehetnek, akiknél az elszámolás az árfolyamgát során rögzített szintnél is alacsonyabb szintre vitte le a törlesztőrészletet, így nem halmozódott fel ilyen tartozásuk,
  • vannak néhány százaléknyian, akik kérték a bankjuktól 2015 eleje óta, hogy szüntesse meg az árfolyamrögzítést, és hadd fizessék az árfolyamgát nélkül érvényes, magasabb összeget (ennek lehetőségére mi is több cikkünkben emlékeztettünk a évek folyamán),
  • a legszerencsésebbek pedig azok voltak, akiknek teljesen eltűnt az árfolyamgátba való belépés óta a jelzáloghitel-tartozásuk, akár normál törlesztés, akár végtörlesztés, akár az elszámolás hatására.


Forró a nyár: tömegével emelkednek a törlesztőrészletek
Hogy pontosan hányan vannak azok, akik a fentiek levonását követően "megmaradtak", és ezért a törlesztőrészletük megemelkedésére számíthatnak, arról a Magyar Nemzeti Bank májusban megjelent egyik, a legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentéshez készült prezentációja tanúskodik (innen van a fenti ábra is). Eszerint
  • 120 ezer élő árfolyamgátas ügyfél maradt, összes tartozásuk 828 milliárd forint,
  • 69 ezer adós számíthat közülük a törlesztőrészlet emelkedésére, tartozásuk 496 milliárd forint,
  • ezen belül 44 ezer ügyfél esetében a futamidő meghosszabbítására is szükség lesz, tartozásuk 303 milliárd forint,
  • utóbbiak közül 5 ezer ügyfél esetében 5 évnél is nagyobb mértékben kell meghosszabbítani a futamidőt, tartozásuk közel 55 milliárd forint.
A fenti adatok az MNB a 10 legaktívabb hazai lakossági hitelintézet által kitöltött kérdőívek alapján állította össze.

Forró a nyár: tömegével emelkednek a törlesztőrészletek
Varga Judit magyar vetoGettyImages-1156220693
repules szegell iata GettyImages-1180597944
unios tagsag visszaforditas Emmanuel Macron GettyImages-1187821001
Motor app Continental
Frankfurti tőzsde
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
Online előadás
Első lépések a tőzsdei megtakarítások felé.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
deutsche bank_getty